Ezek a szines zászlócskák megvédenek a rossz szellemektől, minden általánosan rossz szellemtől. Persze a női formában megjelenő ártó szellemek ellen továbbra is jó a sima vöröshagyma, vagy a manager formában megjelenő rontó démonok ellen a gyűrött póló, de ez mindentől megvéd.
Szóval ide úgy jutsz, ha elfelejtesz idejében kanyarodni. Tehát ha figyelmetlen vagy.
Kultúrszafari, átkelés átázott hegyeken és például egy tavon is, pecsét pálinkáért, sörért tojás, 'Sieg Heil'-re tisztelgő harcikutya, retrómotoros, rövid történelem-lecke egy bunker tetején, ilyenek...
Kicsit el is fárdatam fejben.
Zenei háttér: John Dowland - Pavan in G minor
Marha jó szervezése van ennek a balaton-körnek. Nagyon sokat kaptunk enni-inni, jóval többet mint amennyit fizettünk. A 600 fős tömegtől viszont én teljesen kész voltam, annyira hogy már az út felénél eldöntöttem hogy a másnapi 80.000 fős tömegre nem vagyok kiváncsi. Rengeteget kellett fékezni, ami nagyon fárasztó volt.
Keszthelyen (ahova 10 óra alatt jutottunk el, kábé 12 káemperhá átlag :-D) aztán elszakadtunk a tömegtől, pár perces előnnyel elindultunk és némi hátszéllel a hátralevő 80 kilóméter könnyű volt és nagyon szép. Tulajdonképpen tényleg nagyon szép a Balaton, amikor nincs benne pármillió ember.
Csak a nyakam fáradt el, mert 15 órán át előre kellett tartania a fejemet, meg a tenyeremet megnyomta a kormány. Egyéb áldozatok...
Holnap autós critical mass.
Elég régóta nem voltam túrázni. Talán a Corvin-80 óta. Azóta a brúder építkezésén lapátoltam, meg bringáztam mindenfelé. Többek közt. Meg persze melóztam. Elég rendesen szar volt.
Szombati meló és téblábolás után felhívtam Danit, hogy vele tartanék Kőszegre a hétvégén. Érdekes társasággal dumáltunk egész úton lefelé, aztán egészen későn, úgy 11 körül betoppantunk a start helyére a tornaterembe. Akkorra már elsötétítés volt, csendben lepakoltunk és megpróbáltunk aludni. Na, ez volt a hétvégén az első szopás, mert kifogtunk valami osztálykirándulást idétlen kiskamaszokkal, akik végigvihogták az egész éjszakát, plusz volt hozzá egy női hang aki megpróbálta őket fegyelmezni mindenféle fenyegetésekkel, persze negatív eredménnyel. Amikor mégiscsak elfáradt a sok kis gyökér és végülis aludhattam volna, akkor megjöttek a nagy gyökerek úgy hajnali 2-3 órammagasságában és természetesen zseblámpával meg mobiltelefonnal -kinek mije volt- belevilágítottak az arcomba. Biztos csak mert még soha nem láttak és csodálkoztak hogy vajon ki ez...
Egy ilyen pihentető éjszaka után 5-kor felkeltünk és lassan (minek sietni) összepakoltunk. 50-es táv kis módosítással Annával és az osztálytársával, meg egy sráccal, aki pont most fejezte be a 2600-adik kilóméterét ebben az évben. Kőkeményen ünnepelte is...
No, a legszebb dolgok a túrán: Ahogy mentünk fel Irottkőre, lassan összefüggő hótakaróra értünk, még hógolyóztunk is. Sajnos a kilátóból semmit nem lehetett látni a köd miatt, de azért felmásztunk, a diannás cukorból meg vámoltam rendesen mert rohadtul éhes voltam akkorra. Amikor alacsonyabban voltunk és nem egy felhőben, akkor nagyon szép kilátásunk volt a tájra, a tarka fák. Talán az utolsó igazán szép őszi nap. Tettem is fel a fuckr-re egy kicsit sötétre sikerült panorámaképet.
Sötétedésre értünk be Kőszegre, kaja, pakolás, irány a vasútálomás. Még útküzben meglátogattunk egy nagyon elegáns cukrászdát süti ügyben. Tortaszelet, süti, hogy megjutalmazzuk saját magunkat, majd befutottunk a vasút állomásra, ahol még egy teljesen részeg arc (és valószinűleg gyenge elméjű is) elkezdett kötöszködni Danival a sála miatt. A vonat olyan volt mint egy BKV-járat: nem működik a lyukasztó, esetleg jön ellenőr bunkózni.
Az IC körülbelül 11 évig kocogott velünk hazafelé, ebből 9 évig külön egy pusztában állt és várt valamire. Mi főleg aludtunk ezalatt. Pontosabban én csak próbáltam aludni, többnyire az életem dolgain gondolkodtam, valamennyit sikerült is talán behozni a végiggondolnivalómból. Talán lehet mégsem kéne, olyan jó amikor az ember élete csak úgy megy magától és nem kell tolni mint egy öreg trabantot. Vagy esetleg nem megy és ott rohad az út szélén.
Na, nézzük... Reggel 6:15-ös vonattal akartunk volna legurulni, erről kiderült hogy IC, úgyhogy az egyébként nem csekély útiköltséget fejenként még egy ezressel megtoldhattuk volna. Nem volt kedvünk, inkáb megvártuk a 7-es vonatot, ami 4 óra alatt megtette a 160 kilométeres távolságot, ami nem kevesebb mint 40 kilométer óránként. Bringával egy ilyen teljesítményhez azért jól jön egy kis hátszél. Állítólag gyorsvonat volt. Rendkívül szinvonalas szolgáltatás a MÁV-tól.
11-re jutottunk oda hogy nevezhessünk, gyorsan, sorbanállás nélkül orvosi vizsgálat, nevezés, lecuccolás, 11:15 körül már vizben voltunk. Megálltunk 2 kilométernél a Turul nevű vitorlásnál, aztán 3.5-nél, és 4.5-nél ha jól emlékszem, lényegesen lassabban haladtunk mint tavaly így csapatban, de sokkal jobban tellett az idő.
A végére még beletettünk egy sprintet meg egy futást a derékig érő vízben, az jól betett, a vége 3 óra 35 perc, ennyi időt én még nem töltöttem folyamatosan vízben :)
A hazafelé útra a MÁV is megemberelte magát kicsit, jött egz expressz, ami egész jól hasított és a helyjegy nem került egy ezresbe csak egy százasba. Na itt eljött nekem a világvége, mert sokat sütötte a nap a fejemet, lekókadtam aludni. Ákosnak is meg nekem is leégett az orrunk, mert azt nem védte a kalap a naptól. Szar érzés.
Ennyi!
Holnap (hétfőn) CS koncert! A zülletéshónapom utolsó eseménye. Úgy biza. 27 éves lettem, és 27 évesen az élet überelhetetlenül frankó, eddig úgy tűnik. Soha nem gondoltam volna amúgy.
Ma bort iszom, holnap nem lesz.
Corvin 80.
Elösször is: A háborúban áldozatok vannak. A törpök élete se csak játék és mese. Ezt mindenki tudja csak hogy nehogy elfelejtsük...
Na nézzük csak. Szombat kora reggel a Újpest-városkapu metrómegállónál gyülekezett a csapat: Linda, Gábor, Kisdani, Dani és Ákos. Az interneten kinézett menetrendhez képest jelentős késéssel érkezett egy busz, ami még kicsit lassabban is botorkált le Erdőkertesre mint ahogy ki volt írva, így mi is csak 7:40-kor tudtunk elindulni (miután nagyon röviden megemlékeztük a Vietnámban maradt bajtársainkról és Rambóról), pedig 7 órára számítottam. Sebaj, egész jól kibírtuk az első kútig, nem olvadtnk el :) Elsőként Ákos vállt el a csapattól, ő most csak 25ös résztávra jött, az útvonala elég hamar eltért a miénktől.
Aztán a Geodézia toronynál kezdtünk kicsit szétszakadni. Sajnos nem lehetett felmenni, belülről elbontották a lépcsőket, pedig tavaly még teljesen jó volt. Gondolom nem volt eurokonform, és ha nem eurokonform akkor keleteurópai szar és dögöljön meg :( Mindenesetre itt Gábor és Dani nem tudott utolérni mert nem volt miért megállnunk, bent Penc-en pedig csak ittunk egyet és mentünk is tovább. Itt kezdtem gyanítani egyébéként hogy az a förtelmes bűz ami időnként megcsap, az a naptej lehet amit a bőrömre kentem reggel, a nap során egészen félelmetes dolog alakult belőle :)
Lindát kezdte erősen motiválni az a tény hogy el kell kapnia a 16:30 körül induló buszt Acsán, úgyhogy itt hozzákezdtünk lendületesen gyalogolni, Mónika pihenőnél felhívtam Gábort hogy mizujs vele, merre vannak, annyi derült ki hogy Gábor kiszált Pencen, a talpa és a cipője eddig bírta. Felcsörgettem Danit is, hogy mikor ér utol, de egészen közelről hallatszott a telefonja csörgése, a srác ennyi idő alatt utol is ért minket. Nekivágtunk a dzsindzsás szakasznak Lindával az élen, bevettük Csővárat, leigáztuk Nézsát, földdel egyenlővé tettük Nógrádsápot, és a busz tervezett indulása elött 12 perccel megérkeztünk Acsára, kemény menet volt. Linda első 45 kilóméteres túrája, kapott egy jelvényt a 40 kilóméteres résztáv teljesítéséért, én meg bebújtam egy csap alá. Ez a dolog valakinek annyira tetszett hogy le is fényképezett ahogy ott punnyadok a csap alatt és engedem magamra a hidegvizet. Megjött Kisdani és Dani is, nekiláttunk pihenni, Linda pedig hazaindult auutóval. Kemény harc volt, de nekünk még hátra volt a neheze. Bevetettem a csodafegyvert, a pusztító erejű szotyisütit, ennek meg is lett a hatása. Indulás után Kisdani és Dani elött 2-300 méterrel húzva előztünk le sok embert aki Acsáról sokkal elöttünk indult. Sietni kell minnél messzebb elérni mielött még elfáradok, ez a logika ebben. Most gondolom adtam valami ötletet :) A Rózsa kút vizét kár kihagyni a nagy sietségre hivatkozva. Csodálatosan hűvös és finom víz, karnyi vastag sugárban ömlik, itt kicsit el is időztünk a két Danival. Aztán továbbrohanva, elértünk a Csonkás-nyereg ellenörző-pontjához, ahol megkaparintottam a túrabotot amit Linda itthagyott nekünk, ezzel megint sikerült egész jó tempóban elhúzni Galgamácsáig. Idáig semmiség az egész, itt kezdődik a háború, mert a talpamat ekkorra rendesen megharapta a sok aszfalt, elnyúltam egy padon, bevetettem egy tiszta zoknit. A táv utolsó negyede, mindig ez a legnehezebb. Ráadásul ilyenkor az hogy pár kilóméterre vagyunk a céltól, de kerülni kell, az totál demoralizáló. Kisdanit elvesztettük valahol Galgamácsán, azt hittük utolér mire kiérünk a faluból, de valahol elkavart mögöttünk, csak az Egres-pataknál ért utól. Mi addig csillagásztunk, láttunk egy pár hullócsillagot és egy fényes dolgot amit én kineveztem ISS-nek. Nekivágtunk, de a kocsmánál megint elvesztettük Kisdanit :) legközelebb csak a célban láttuk. Itt rossz irányba indultunk el, csak Dani frankó ötletével jutottunk vissza a piros jelre és Margita aljára. Itt nekem eljött a világvége, lefeküdtem az útra aludni, nem tudom mennyi ideig feküdtem ott, Dani ébresztett hogy induljunk. Nekivágtunk a Margitának. Nem hiszem hogy ez a pattanásnyi domb még bármilyen kihívást jelentene bárkinek 80 kilóméter gyaloglás után, de a talpam nem kivánta a hátralevő kilómétereket. És persze el is kavartunk, nekem köszönhetően, mert teljesen biztos voltam benne hogy a sárga jelen jobbra. Szerintem egy kilóméter pluszt biztos beletettünk itt. Erdőkertesre beérve leültünk kicsit az élet, a világmindenség és a többi kérdéseit megbeszélni, volt még másfél óránk a szintidőből. Egy ponton még a rendőrök is beszálltak, hogy ők nem igazoltatni akarnak, csak beszélgetni az élet értelméről. Nem hiszem hogy érdemben hozzá tudtam szólni a dologhoz :) Egyszercsak ismerős hangokat hallottam az útról, odanéztem hogy mi ez, és valami olyasmit kiabáltam hogy: "Neeee, Zalán utolért! Fussunk!", na és innentől a hátralevő 1-másfél kilómétert Zalánnal lefutottuk, "versenyezve" :) Betoppantunk az oviba, mindenki meglepődve nézett minket ahogy berohantunk, a pillanatnyi csendben ennyi jött ki: "Ugye mindenki látta hogy Zalán elött értem be?" Kiválló ellátást kaptunk, főttvirsli, jégkrém. Én mindenekelött felinstalláltam egy tiszta pólót, mert olyan ocsmányul éreztem magam benne mint ahogy ki is néztem. Jégkrémből még lecsúszott 4. Megjött Dani is, majdnem ő lett az utolsó beérkező az utolsó Corvin 80 túrán, pedig én akartam az lenni, csak azt azért mégse hagyhatom hogy Zalán elöttem érjen be.
Elég cifra lett a vége, az utolsó 18 kilómétert durván 5 óra alatt nyomtuk le, ennyit máskor 3 óra alatt teszünk meg.
Ennyi, sajnálom nagyon hogy nem lesz többet ez a túra, mert az egyik kedvencem volt, még ha nehéz is. Nagyon jó hangulat volt végig, hatalmas poénok voltak. Bár majdnem végig egy medencényi hideg vízről álmodoztam, tényleg, egy strandon töltött hétvégére pár nappal később már nem emlékszik az ember, erre pedig sokáig emlékezni fogunk.
Képek: egyik, másik
Eötvös 50/30
Reggel 6:10-kor csörren az órám és lebóklászok a számítógépemhez, ott virít rajta Dani üzenete hogy reggel 6:40-es hévvel indulnak ki Pomázra. Hát nagy hévvel én is összecsaptam a cuccomat és bringára pattantam, valahol Árpádhídnál találkoztam is azzal a hévvel amin utaztak. Kifelé a városból viszont szembeszelet kaptam bár így is kiértem Pomázra úgy 7:15 körül, na itt olyan kihívásokkal kellett szembenézzek hogy például hol vannak a többiek, de szerencsésen rámtaláltak. Felismerték a csodaszép bringámat amíg bevásároltam :)
Lindával kicsit elhúztunk mert Linda nagy harcos (láttátok a filmet, na... még annál is inkáb), Dani csak valahol a Rám szakdékban ért utol minket, akkor már Ákos nélkül jött. Ákos megint kiszált a térde miatt :(( Na innentől hárman, lazítós tempóban, mert Dani sem érezte az erőt. Szerdán este csináltunk egy olyat hogy egy kör a Margit szigeten, utánna fekvőtámasz, egy erős sprint, és a sprint után egyből a második kör. Eddig ez az egyetlen ismert módja annak hogy hogyan lehet Danit kifárasztani.
Na és innen kicsit sántkálós volt Lindának, izomlázas Daninak, nekem meg rohadtul meleg. Teljesen egyetértettem azzal hogy Dobogókőnél tovább ne menjünk, onnan már úgy sincs semmi extra. Úgyhogy punnyadtunk egy hatalmasat a fűben Dobogókőn amíg meg nem jött a busz, aztán legurultunk vele Pomázra. Itt én berohantam a célba a biciklimért, a szervezők meg olyan jó arcok voltak hogy megadták nekünk a 30 kilóméter teljesítését. Jelvény, emléklap, minden.
Fagyi-teszt, dumcsizás, aztán Hév vs Gepdia sebességteszt.
Pont egyszerre indultunk el Pomázról, mire kikeveredtem a parkolóból addigra kapott egy olyan 2-300 méteres előnyt is, de egy megálló után behoztam a lemaradást, mire a városba beértem addigra már magam mögött hagytam. A belvárosban maradtam le, mert ott sok volt a keverés, meg a Margit híd rossz oldalára mentem fel, a bicikliseknek elkerített terület az északi oldalán van, így pont ugyanakkor értem a Jászaira mint Dani. De érhettem volna oda hamarabb is persze :)
Most következik a következtetés: számomra ez az eset tökéletesen bizonyította a biciklis közlekedés totális felsőbbrendűségét a koszos-büdös és drága BKV felett.
Képek is vannak, majd feltöltöm.
A növények két fő rendszertani ágát: gaz és virág, többféle definícióban használhatjuk:Dani összegzése a szombati túrán elmondottakról.
Közgazdász: "A virágot pénzért vesszük a boltban, míg a gaz ingyen nő."
Jogász: "A virág az az, amit ha leszedünk megbüntetnek."
Bölcsész: "Virágra tekintve kicsi szívem vidám dobbanása, ragyogó örömmel..." (hiába no, nem volt köztünk egy bölcsész sem)
No, hazatérés, szétzuhanás és alvás megvolt. Nézzük. Jelenlevők: Szandra&anyukája (túrázó család), Mazsi, Tamás, láttuk még Joe-t is, meg úgy 500-an akiket nem ismerek annyira :-)
Odautazás busszal, a hivatalos közlemény szerint egyes diákok jegyára 80-100 százalékkal nőttek, nos akkor szerintük én már nem vagyok diák mert nekem kerek 400 százalékkal nőttek egy hónap alatt. A tömegközlekedés becses szolgáltatásait mostanában minnél ritkábban próbálom igénybevenni, és akkor is bliccelve :-D
A tavalyi túrával összehasonlítva:
Ha lenne ilyen, visszamennék az időben hogy találkozzak 3-4 évvel ezelötti önmagammal, csupán az egóm hízlalása céljából, mert akkoriban 40-50 Km gyalog az halálközeli élménynek számított. Most meg már rutin, álmomból felébresztve is tudom, meg ilyesmi.
Piszok jó volt a tegnapi túra, de nem jut eszembe róla semmi amit le lehetne írni, úgyhogy csak szaporítom még a betűket, nehogy valaki azt higgye hogy ilyet nem tudok. Jó mostmár biztos elég lesz.
Sárga 70/40/20
Teljesen alternatív megközelítésből, én ugyanis pontőrként egész nap az Újlaki hegyen sütettem a hasam a nappal. De kezdjük az elején.
Tavaly jött az ötlet több embertől az elte listán is hogy legyen már egy saját túránk, ez lett a Sárga, ami Esztergomtól követi a sárga útvonalat. Kurva sok meló volt benne, remélem látszott. Nem ám baszakodni rajta, ezek a dolgos arcok már hónapok óta jártak bejárni, felfesteni, lemérni.
Szombaton még egész nap melóztam, aztán este 8:30-ig még órán voltam, hazagurultam és elkezdtem összepakolni. Térkép, papírok, pecsét, szallagok, kaja, víz, tinta... mindig minden túrán otthonfelejtek valamit, de ha nem a cipőm az, akkor még simán végig lehet csinálni, most viszont mással tolok ki ha valamit elszúrok. Dani hívott éjfél elött hogy már nagyon sok embert elindított, nekem kemény lelkiismeret furdalásom kezdett lenni hogy a túratársaim kint vannak én meg most lefekszem aludni. De lefeküdtem aludni, és aludtam is 3 órát.
Reggel 3:20, nyergeltem a bringám, 20 perc alatt átértem Budára Gáborhoz, akinél leparkoltam a kecskét, innentől a BKV becses szolgáltatásával jutottunk Hűvösvölgybe. Köszi Békávé, az Isten fizesse meg :) Ezalatt kiderült a nap első bakija, a telefonom azt mondta hogy heló.
Hűvösvölgyből gyalog mentünk ki Virágos-nyeregig, aztán innentől szallagoztunk. Sárga krep-papír szallagok. Végigszallagoztuk itt követtük el a nap második apró bakiját, kiegyenesítettünk egy kanyart a sárga útvonalon, jó 50-100 méterrel az útvonal alatt. Pontosabban ez a világhatalmi tervünk része volt, de valaki rájött és arrébb rakta a szallagokat. Ne aggódjatok, van B-tervünk a világuralomra. Leparkoltunk az ellenőrzúponton, ekkor már 6:30 volt kábé, bő 40 perc a pont hivatalos nyitásáig. Az első ember 6:50-kor állított be, kemény tempó.
7-8 óra között kedtek el igazán nagy számban jönni a 70-es túrázók. Voltak páran akik a szallagozást kifogásolták, én vissza is mentem és mégjobban kiszallagoztam, de jelek is voltak a fákon. Sokféle baja volt az embereknek, összességében én azt vontam le hogy aki nagyon fáradt volt már és nem tudott eléggé odafigyelni, az nem tért le a sárga útvonallal együtt a murvaútról ami a Hármas-határhegyre vezet. Minderre rájátszott az is hogy sajnos ez a sárga szín nem valami feltűnő a sok zöld lomb között így tavasszal. Ezt mondjuk tudhattuk volna előre, de annyi más dolgunk volt.
A nap amúgy kellemesen tellt, Gábor írt, én pecsételtem, vadonatúj tintapárnám, csak erre az alkalomra vettem, meg az OKT-re amit majd lassanként végigcsinálok ha lesz időm. A reggeli enyhe zimankót kellemes, nem túl meleg napsütés váltotta fel, kis szellővel, minden irányban szép kilátással. Lent siklóernyősök gyakoroltak, érdekes volt a sok szines muslinca.
Jöttek ismerősök egész szép számban. Volt akit csak arcról ismerek, volt akivel sokat túráztam együt, örültem az arcoknak. Szerintem ha valakivel az ember sokat megy együtt, akkor valószinűleg összebarátkoznak. A sok szívás, meg az ilyenek, attól van, nem holmi macska-tappancs testvériség. És télleg: a legtöbb barátom túrázik. Ezzel most nem a matematikai levezetést akartam megúszni, csak példával alátámasztani a hipotézist :)
13:45 körül beállított Zsombor egy nagyobb csapat élén, ez volt a szedőcsapat. Összepakoltunk, léptünk. Lent Hűvösvölgyben még egy randiszendvicset begyűrtem az arcomba, nem mintha elfáradtam volna, csak a hagyományok.
Gáborral hazabékávéztunk, bringám elő. Innen volt egy 25 percem hogy átérjek Újpest-rakpartra a critical mass-ra. Már itt, Buda déli részein is rengeteg bringás tartott arrafelé, kemény tempókban. Pontosabban montival biztos kemény, én meg nem tudok menni a montiktól előre. De ez nem is olyan buli. A Margit-hídnál utolártem a menetet, hihetetlen milyen hosszú volt már akkor is. A túlpartról láttam ahogy hömpölyög végig a rakparton, hatalmas. Ami a sebességet illeti, nos voltak dugók, amúgy pedig sokan hozták a gyerekeiket, ami nagyon helyes, de lassít.
Szabály: nem leszállni, nem leállni az úton, mert akkor kialakul a dugó. Ha van elötted szabad út, akkor biztonságot nyilván szemelött tartva odalépni a pedálra. Volt egy baleset, egy csákó az alagútban nagyon csúnyán elesett, mentő jött érte, remélem nem lett komoly baja. Az alagutak amúgy hatalmas móka, mert mindenki kipróbálta benne az akusztikát :) Végigröhögtem az egészet, hatalmas hangulat volt.
A durva az, hogy amíg én, aki úgy 4-5 kilóméterrel lehettem a menet eleje mögött a budai rakparton tekertem, a Pesti rakparton még mindig csak egyre jöttek az biciklisek.
Voltak különös alakú bringák, például családi 3-gyerek utánfutós bicikli, a gyerekek is tekertek persze. Kellene rá egy LONG VEHICLE felirat :)
Aztán kiérve az Andrási útra, kicsit lehetett tolni neki. Na az nagyon jól esett, mert minden nap megyek arra és nem lehet egyáltalán. Tele van autókkal, a bicikli-út meg használhatatlan rajta.
Innen bekanyarodott a menet a városligetbe, itt szétnéztem, aztán hazagurultam.
Ennyi volt ma, még azért lehet kinézek arra a Korai Öröm koncertre, de ha ilyen tömeg lesz ott akkor talén mégse kéne.
Szombat, reggel 6:55-kor a Nyugatiban gyülekezett a sok nép akik a csodaszáp tavaszi időnek engedve a Börzsöny felé vették az irányt. Hát nem egy utolsó választás ugyebár :) Zalánnal már a metróban összefutottam, hamarosan előkerült Zalán egy haverja meg három kis partizánlány. A peronon összefutottunk Danival, így összeállt a csapat.
A vonaton dumálgattunk, már aki nem volt teljesen szétesve a hét megpróbáltatásaitól. Startnál amikor megállt a vonat, hatalmas tömeg indult meg a nevezés felé, én kiléptem hogy gyorsan nevezőlapokat beszerzek, de nem sikerült. Pontosabban odaérnem sikerült, csak lapot szereznem nem sikerült a tömeg odaérése elött. Vártam pár percig aztán mondtam a többieknek hogy én azt támogatnám hogy egyszerűen csak menjünk, a halál túrósába a nevezéssel. Dani csatlakozott, szóval itt elhagytuk őket, még a partizánlányokat láttuk a zöldséges felé. A zöldségesnél bevettünk a szükségesnél jóval több gyümölcsöt, aztán hajrá. Útközben találgattuk kifelé az útvonalat, mert nem volt valami sok túrázó elöttünk. Nyilván a vonatok jelentenek nagyobb hullámokat óránként.
Az első EP-nél csináltam egy pár panorámaképet, amiből még mindig csak egyet állítottam össze, az van fent, a link rajta meg nagyban, és szinseben. Ha érdekel valakit ilyesmi. Lementünk a 20 kilóméteres EP-ig, bolt, kaja, napon punnyadás, meg a szokásos ötlet hogy várjuk meg Zalánékat. Úgy fél óra punnyadás után mégiscsak továbbindultunk. Ahol tavaly mocsokul nagy sárdagasztás volt, ott idén keményre száradt a föld. Szóval a sár nem volt akadály a nap során egyszer volt valami kis tocsogós, de annyiért nem érdemes elhozni a kamáslit. Nem lett volna érdemes elhozni, így korrekt. Meg a 20 fokos melegbe nem volt jó ötlet a pulóvert elcipelni sem, meg a tisztáranyalt ég és seholegyfelhő ugyebár a kabátot is indokolatlanná tette, és ezek mind ott lötyügtek a hátizsákomban, a kajával amit aztán másnap ettem meg reggelire, és még maradt is.
Definíció: Sétafügének nevezzük a már jópárszor megsétáltatott fügét. Ugyanolyan kiválló üzemanyag mint a sima füge és ugyanolyan csúnyán füstöl.
Megtaláltuk azt a helyet ahol tavaly csúnyán elkavartunk, éppen egy pár túrázó indult a rossz irányba. Indultak volna, de Dani lebeszélte őket. 30 kánál a tópart akkora királyság volt hogy kipunnyadtunk a tópartra úgy egy-másfél órára. Nekünk nincs szintidőnk :) de ha lenne is simán bennelennénk még. Na itt továbbá az derült ki hogy a bakancs randán kidörzsölte a lábam. Túracipő kellene sürgősen. Nem is indultunk tovább. Kimentünk a buszhoz. Megcsodáltuk a szép kis börzsönyi falut, ami hát igen, tele van alkeszekkel, meg valamiért az összes ilyen börzsönyi faluban mulatóstechnót hallani mindenhol. Ezzel tartják távol a budapestről kitelepülőket. Jó módszer, még ha fájdalmas is. Hamarosan megjött a busz, ami csak kicsit volt tele. Busz FAQ: Nem mennének egy kicsit beljebb? Válasz: Nem. Az ilyenek hogy fognak hiányozni amikor már bringás leszek. Azaz pár hét illetve remélem nap múlva.
Az azért tényleg igaz hogy ha neveztünk volna akkor csak azért is végigmentünk volna az 54 kilóméteren, de nekem egész hét meló, tanulás és szaladgálás után ha van valami amit nem akarok az a sorbaállás. Ez biztos azért mert most hogy van lakásom postán is sorba kell állnom, és rohadtul utálom.
Ma kertet építeni segítgettem egy 8kerbeli utcában, olyan arcok vannak arrafelé hogy ajjaj, nem mennék arra ha finnyás titkárkislány lennék. Csövesszálló bal felöl, hulladéklerakó jobbfelől, beomló, nyitvahagyott pincék, a város talán legrondábban legányolt és telehányt tere csak pár centire. De kert lesz ott bassza meg, ha fene fenét eszik is. A projectet a rendőrség bűnmegelőzési akármilye támogatja, szerintem jó ötlet tőlük, mert ilyenekkel lehet.
Hazafele úton szúrta nagyon a szememet a reklámok mesevilágának és az utca lehangoló valóságának kontrasztja. Mint egy menyasszonyi ruha egy ordaskurván.
A reklámok mondanivalók, azoktól akiknek jól gurul a szekér, azoknak akiknek bizony beszart a taliga.
A kissé otthonülős idő miatt a szombaton túrázni szándékozó egyetemisták serege reggelre mindössze hat főre olvadt. Ezt egyébként én még mindig nem tartom rossz létszámnak ahhoz képest hogy milyen szomorkás volt néha az idő. A túra eleje jópofa mókákkal tellett, Ákos felvetette hogy milyen Lonsdale-s pulóverem van, erre elkezdtem előadni hogy tévébontós skinhead vagyok, ahogy előresandítottam a lányok felé a döbbent arcokról azt olvastam le hogy ezt komolyan vették :) Furcsa bug nálam az hogy az irónia dolgot nem tudom egészen jól kifejezni és ezért úgy tünik mintha komolyan gondolnám. Utánna jól el is beszélgettünk arról hogy a tévé milyen agymosás, nem kellett hozzá az hirtelen rögtönzött egyéniségemet használnom mert amúgy is utálom a tévét mint a sszz..-t
Aztán Joe és Ákos elhúztak, nekik nagyon fontos teendőik voltak a délután a női nem szolgálatában. Ilyesmi. Lassan bóklászósan mendegéltünk Piliscsaba felé, mert nekünk 12:10-kor érkezett az a vonat amivel nem jött senki, de megigértük hogy megvárjuk hogy hátha (igazi lelkiismeretes hittéritők vagyunk mi ketten Danival). A lányoknak meg úgyis volt egy órájuk a következő vonatig. Megszállt minket a délelött laza szitálósesős, nyugodt hangulata és Dani agya le is gyártotta a világbéke gondolatát. Én is úgy voltam vele hogy ha ma jut kezembe a világhatalom, akkor béke fog honolni a földön. Másnap reggelig legalábbis :) Aztán kicsit erősebb lett a szél meg az eső is, igazából ha kicsit jobban esik akkor már lehet hogy azt mondtam volna hogy ejnye, De ez szerencsére nem történt meg :)
Na, ahogy beértünk a féltáv-kocsmába, én megdöbbentem azon hogy hány túrázó bagózik. Itt elérkezettnek láttam az időt hogy megreggelizzek végre, megérkezett a vonat ami semmi ismerőst nem hozott. Még dumáltunk meg kajáltunk egy ideig, Ákos megpróbált demotiválni, de idejében lelepleztük a próbálkozásait. Aztán valamikor 12:30 körül Danival továbbindultunk. Innentől kezdve tényleg rendesen toltuk. Na és akkor most elmondom hogy miről maradtak el a huszaskák :)
Péntek este még 10 óra körül is megbeszélés tárgyát képezte az hogy reggel hol legyen túra, de úgy alakult hogy maradok a Mátra túránál. Egész másnap reggelig, amikor a vonatom tervezett indulásakor sikerült felébrednem. Még szerencse hogy nem vettem meg előre a jegyet.
Így hát megindultam Csillaghegy felé és út közben felcsörgettem Kisdanit hogy a startnál várjon má meg. Ez nem egy hivatalos teljesítménytúra, hanem a cserkészek egy túrája amire mehet bárki. 48 kilóméter. A csodaszáp időnek köszönhetően hatalmas tömeg szállt le a hévről, igyekeznem kellett a nevezéssel, ami mellesleg pofátlanul olcsó volt, de tényleg, valami 300 forint. Mondhatni jelképes. Nekivágtunk ketten Kisdanival, eleinte nagyon ismerős volt a táj, pont mint a Kinizsi útvonala, itt még jól téptünk. Voltak borzasztóan fiatal túrázók. Hogy tizenéves az hagyján, de annak is az elején :) Mondtam is nekik hogy ez a 48 kilóméter ez nagyon szép munka és hajrá, a célban is láttam őket, le a kalappal. Fent a Dobogókőnél kicsit kajáltunk, üldögéltünk. Különösebb látnivaló nem volt mert párás volt a levegő. Én fügét hoztam az útra, nos erről a következő mérési eredmények születtek: a füge kiválló üzemanyag, de rémesen füstöl :)
Innetől kezdve Kisdani elkezdett lemaradozni, egy helyen leültem hogy megvárom és egyszercsak ott parkolt mögöttem és bagózott. Nekem inkáb mehetnékem volt mint bagózhatnékom, úgyhogy megbeszéltük hogy majd találkozunk, aztán a célban találkoztunk is... Ehh, bagósok.
Szóval valahogy az utolsó EP-hez vezető úton pikoszul elkavartam, nem volt elöttem senki, csak a jelek után mentem, de aztán a jelek elhalványultak és eltüntek. Maradt az aszfaltos út, és még az életbe nem jártam arra. Egy idő után volt egy tábla ami jelezte hogy Lajosforrás, arra. 120 fokban jobbra, előre, találtam túristajelzést, a jelzésen egy idő után eljutottam egy túristaházhoz, ahol volt térkép. Na és itt ahogy gondoltam, kiderült hogy szép nagy kört tettem meg Lajosforrás körül és nem vagyok közelebb hozzá mint az előző EP-nél voltam, úgyhogy úgy döntöttem hogy nincs is kedvem oda elmenni, célba megyek mert Dani már biztosan ott lesz. Ja térerő ilyen helyeken nem szokik lenni a vodafon hálózaton úgyhogy az esélytelen hogy túra közben valakit felhívni, de jobb is így. Köszönöm vodafone hogy az élet ezen távoli darabjait még nem rongáltad meg. Mindenesetre rátértem a cél felé vezető útra, hamarosan megtaláltam a K+ jelet, ami a Lajosforrástól megy a cél felé, lassan utolértem azokat akiket aznap már háromszor utolértem, bebóklásztam a célba, randiszendvics, ilyesmi, Dani is megjött úgy fél órával később. Ezek a bagósok...
Köszi a szervezőknek, ez télleg frankó kis túra volt!
Hazafelé hév, a legdrágább közlekedési eszköz a világon, a fapados repülőjáratok nem tudom miért nem célozták még meg ezt a területet.
6 óra tájban hazaértem, zuhany, kis kaja, valami erőtlen rendrakásféle, aztán 9-kor Deákon találkozó, Gödör klub. Leüldögéltünk a büfében, két együttes szólt jobbról és balról, persze mehettünk volna tombolni az Üllői Úti Közösülés zenéjére, de nem vagyunk nagy rajongói a punk műfajnak úgy látszik. Aztán Colorstar, tombolás. Az új számaik is jók, de persze az Állomadalom című nótát elhúzták a végére mert az üt. Le mertem volna fogadni hogy nem csinálnak annélkül koncertet :)
Aztán rájöttem hogy engem az ágyam sokkal jobban érdekel már mint a további tombolás, így Gáborhoz csatlakoztam hazafelé. 2-3 óra felé már itthon is voltam. Aludtam majdnem délig. Eszek, tanulok, aztán lemegyek kondiba.
A Tündérground koncertjét de kár hogy ilyen későre tették, azt még nagyon meghallgattam volna.
Na, idén másodszor indultunk neki a lefagysz túrának, a tavalyi csúnya kudarc után. Ákos helyére ifjabb Dani állt be, ennyi a csapat módosulás, amúgy a szokásos radikális túrázók csapat. Úton a világhatalom felé :)
Reggel 5:30-as vonatnál igyekeztem összeszedni azt amire előző este nem volt időm. Itt a Szob felé tartó vágánnyal szemben van egy kis pékség, bementünk, már kintről hallatszott hogy az egyik eladócsaj telefonon üvölt valakivel, ilyeneket hogy "Ne idegesíts fel". Szakadtunk a röhögéstől, valahogy olyan nagy hatással volt rám a dolog, hogy egész nap ez a telefonálós üvöltözős téma vissza-vissza tért. Pár saját demó is sikerült, csak azt is elröhögtük :) Azért biztosan nem látszottam nagyon antiszociálisnak:)
Történt viszont pár elkeverés, Például elmentünk megnézni a kisvasúthoz hogy mikor jár, ezzel a zseniális csellel hirtelen az egész mezőny hátába kerültünk. Bár kicsit sok időbe tellett, és ekkor már gyanús volt hogy ha mégegyszer elkavarunk akkor vagy lemondunk az 55 kilóméteres távról, vagy gyalog megyünk haza. Na és erre a második elkavarásra se kellett sokat várni, bár ez már nem volt akkora nagy, de azért demotivált rendesen. Én meg közben olyan piszok módon kezdtem éhes lenni, hogy a hátizsákomból mindent felkajáltam, ami egyébként akkor már csak egy almában merült ki. Életemben olyan finomat még nem ettem mint azt az almát.
Csóványos fele a radikális túrázók elnöksége meghozta a mozgalom életének legnehezebb döntését: nem megyünk az 55-ös távra. Monjuk a zseniális hátbatámadási manőverünkkel együt a végén így is úgy 50 kilóméterre jött ki. Csóványoson kicsit elidőztünk, ahogy szoktunk, meg még annál is inkább mert Kisdani elkezdett SMS-t írni fent a toronyban, én meg kiabáltam neki hogy ne idegesítsen fel. Ez a mai fiatalság...
Lebaktattunk, benyeltük a célban a levest, az is király volt.
Hát közel sem volt annyira rázós mint a tavalyi, de azért sikerült elfáradni a szintnek köszönhetően. Nagyon jó volt a csapat meg a hangulat is, leszámítva persze hogy aznap egy agresszív eladólány egyénisége írta felül az enyémet :) Már amennyiben van sajátom.
Pont 3 éve a Margita volt az első teljesítménytúrám. Herr Lehrerrel (mein Bruder) lenyomtuk kapásból a 40 kilóméteres távot, olyan frankón elfáradtunk hogy alig tudtunk hazabotorkálni az Üllői úti az albiba, nameg olyan mocsok kajásak voltunk hogy egy hatalmas pizzát befaltunk. És másnap is csak a zabálás ment, alig éltem. Azt hiszem az volt az első alkalom hogy Herr Lehrer megesküdött hogy nem csinálja ezt az őrültséget.
Dehogynem :)
Na, a mai napom lustán indult, eredetileg 6kor akartam kelni, de csak a 7 jött össze, 8-ra kint voltam már az Örsön de csak 8:30-kor indult hév, így csak 9:20-kor tudtam elstartolni, 20 perccel a határidő után. Az a lényeg hogy ilyen rutinos vagyok ennyi túrázás után :-D
Egész hamar utolértem a seprőembereket, köszöntem hogy én voltam az utsó. Aztán ezzel a lendülettel ment az egész. A terep sajátossága hogy szinte nulla emelkedő van benne, ami meg van az nem olyan lihegős fuldoklós hanem csak úgy jól esik, szóval ennyi minimum kell bele. Valahol találkoztam egy csapattal akik első 40-es túrájukon voltak. Na itt érdemes lett volna a hittérítés jegyében pár biztató szót mondanom, hogy mekkora királyság ez az egész, hogy kicsit kiszálsz a mókuskerékből, kicsit kimész a természetbe, beengeded azt a nyugit ami ott van kint, esetleg dumálsz egy jót a barátaiddal, kitalálsz valami észbontóan újat a következő hétre, meg jól elfáradsz persze. Agyilag, lábilag. De csak ennyi jött ki hogy "soha nem felejted el az elsőt" :) Dani retorikai képességeiből nem sok ragadt rám :)
Na, aztán ott volt a pihenőpont 20 kánál, kicsit letelepedtem meg elkortyoltam pár teát, zseniális tea, kicsi citromkockákkal, nagyon ért hozzá valaki. Tovább bóklászva a 30 kánál megint zseniális tea, egész citromkarikákkal. Na itt már csak 10 ká volt hátra, és gondoltam hogy ez nem lesz jó, mert nem fogok elfáradni a végére, úgyhogy az utolsó EPtől lefutottam a hátralevő távot. Na így az elfáradás is megvolt :)
Nem tréfa, a 40 kilóméter kevesebb mint 6 és fél óra alatt lement.
Király dolog a Margita túra, a szervezés is jó, meg ez a kis koratavaszi/későtéli hangulat, nagyon jó volt. Nem tudom hogy ez most akkor a harmadik vagy a negyedik teljesítésem volt, de jövőre valószinűleg inkrementálom a számlálót megint.
Fénykép egyetlen egy sem készült. Lemerült a gép az első kisérletnél, szóval megintcsak példa a gyakorlott túrázó rutinos dolgaira.
Hú, kicsit rázós hétvégét zárok. Péntekről szombatra kicsit szarul aludtam (mégsem kellett volna bekajálnom), szombaton ennek eredményeként kicsit csökkentett üzemmódban startoltam. Délután 4-kor startoltam itthonról, mindenféle nehézséggel megküzdve (nem járó metrópótló) ógy 6 körül startnál volt a csapat. Bálint (jesssz, visszatért!!!), Dani, Ifjabb Dani, Ákos (szintén sok ideje elösször), két új srác egy üveg pálinikával.
Ja igen, erről a túráról azt tudni kell hogy sok military-fan indul rajta, mert ugyebár a 1945-ös, 40.000 áldozatot követelő német kitörés emlékére van. Ezek a németek nem igaz hogy nem találtak rövidebb utat Hűvösvölgy felé. Szerintem így történt ez az egész:
Srácok, jönnek ezek az orosz csákók, kinyírnak minket a kurva katyúsáikkal, úgyhogy most nincs komoly tétje ennek az egésznek, de szerintem akkor túrázzunk még egyet itt a hegyekben.Elindultunk felfelé a hegyen. Nagyon kellemes szögben lejtenek a budai "hegyek", pont jól esik az ilyesmi, pofáztunk sokat, nagyon jó hangulat volt. Az új srácok mondjuk mondjuk időnként mondták hogy túl keményen toljuk, nekem meg túl lassú volt, látszott hogy szét fogunk szakadni egy idő után.
Hát akkor. Újításként autóval mentünk, fejenként 900ért és kurva sokat kellett várni valakire, úgyhogy nekem ez a megoldás nem igazán jött be egyelőre, ennél most még biztos hogy olcsóbb a volán.
Namindegy, szóval reggel 5:00 start, Danival összefutottam a metróbuszon, Joe és Zsombor az Örsön. Zötykölődés Mátráig, reggel 7 után kicsivel érkeztünk, a futók pont elöttünk startoltak, a nevezésnél pedig döbbenetes méretű sorok álltak. Valahogy aztán átálltunk egy szerencsésebb sorba és elég hamar kész lettünk ezzel, lecuccoltunk, indultunk. Már itt szétestünk 2-2 fős csapatokra. Kb végig így is ment a dolog.
Az útviszonyok valamivel jobbak voltak mint tavaly, pont annyival hogy nem volt vastag hó, csak valami kis fika rajta, de attól mág csúszott rendesen. Meg helyenként cefet mód hideg volt, a szél is igen keményen tolta.
Na ezellen bevetettünk ipari mennyiségben teát a gyomrunkba, hántottszotyit (hu, teljesen lefagyott volna a kezem ha még pucolgatni is kell), aszaltszamócát, gyümölcsöskalácsot, ilyesmit. Ne mondja senki hogy nem készültem :)
A szervezők is adtak nagyon sok teát, volt randiszendvics a pisztrángos tónál, elötte a túristaháznál konzervleves. Nagyon jól esett.
A kaptató amin tavaly olyan csúnyán szétestem most nem vett ki belőlem sokat, söt igazábol nem is fáradtam el nagyon, csak zakóztam egy pár nagyot. Kell ilyet is. Egy bakancstisztítás is türtént egy patakban, Zsombor a zokniját is megmosta benne.
Szóval lemeneteltük a távot. Célban betöltöttük a célmotivációs sütit, aminek a megmaradt gyümölcsöskalácsot neveztük ki, ráöntöttük a teát, aztán indultunk is volna haza, ez kicsit vakarózósra sikeredett.
Képek kis mennyiségben, de készültek, később felpakolom valahová.
Hazafele villamoson meg megtámadtak a jehovisták, vagy fene se tudja mik voltak, olyasmik. Mondtam nekik hogy én nem ateista vagyok, még annél is rosszabb, engem egyszerűen csak nem érdekel hogy van-e isten. Akár lehet is. 200 évvel ezelött nagyon nyomós kérdés lehetett ez, baszakodtak is rajta magkat okosnak tartó emberek, aztán nem sikerült rá olyan választ találni ami csak egy mondat és mindenki elfogadná (pl "Igen." vagy "Nem."), szerintem azóta az emberek nagy része belefáradt ebbe az egészbe.
Mint amikor Rambó 3 órán át gyakja a vietnámiakat a filmen, kit érdekel akkor már hogy mi lesz a vége? :) Nem is tudom honnan vette Douglas Adams az ötletet hogy majd az emberek vagy bárki épít szuperinteligens számítógépet ami pármillió év alatt kiszámolja nekik minden ködös kérdésre a választ. Poénnak azért egész jó volt.
Ez hatásos recept egyébként, a semmin nincs mit vitatni, gyorsan le is koptak.
Hát ma sikerült igencsak relatívan mérni a távolságot. Alighanem belekerülhettem valahol egy olyan alternatív valóságba mint a Hajag túrán. Csak most másikba.
Első mérés: a hír terjedési sebességéről. Erről még pontos mérőszámokkal nem tudok szolgálni, de annyi biztos hogy a rossz hír és a fénysebesség között van. És akkor már csak aztat kell nézni hogy ezek konvergálnak-e valahova.
Második mérés: a papírok és a valóság szinkronizációs idejéről. Mérési környezet: Budapest. Eredmény: 12 itt töltött év után most elösször hivatalosan budapesti lakos vagyok. Budapest-részvényes. Még egy dolog amire különösebben nem lehetek büszke.
Harmadik mérés: Budaörs-Esztergom távolság a sárga útvonalon. Eszköz: mérőkerék.
