Corvin 80.
Elösször is: A háborúban áldozatok vannak. A törpök élete se csak játék és mese. Ezt mindenki tudja csak hogy nehogy elfelejtsük...
Na nézzük csak. Szombat kora reggel a Újpest-városkapu metrómegállónál gyülekezett a csapat: Linda, Gábor, Kisdani, Dani és Ákos. Az interneten kinézett menetrendhez képest jelentős késéssel érkezett egy busz, ami még kicsit lassabban is botorkált le Erdőkertesre mint ahogy ki volt írva, így mi is csak 7:40-kor tudtunk elindulni (miután nagyon röviden megemlékeztük a Vietnámban maradt bajtársainkról és Rambóról), pedig 7 órára számítottam. Sebaj, egész jól kibírtuk az első kútig, nem olvadtnk el :) Elsőként Ákos vállt el a csapattól, ő most csak 25ös résztávra jött, az útvonala elég hamar eltért a miénktől.
Aztán a Geodézia toronynál kezdtünk kicsit szétszakadni. Sajnos nem lehetett felmenni, belülről elbontották a lépcsőket, pedig tavaly még teljesen jó volt. Gondolom nem volt eurokonform, és ha nem eurokonform akkor keleteurópai szar és dögöljön meg :( Mindenesetre itt Gábor és Dani nem tudott utolérni mert nem volt miért megállnunk, bent Penc-en pedig csak ittunk egyet és mentünk is tovább. Itt kezdtem gyanítani egyébéként hogy az a förtelmes bűz ami időnként megcsap, az a naptej lehet amit a bőrömre kentem reggel, a nap során egészen félelmetes dolog alakult belőle :)
Lindát kezdte erősen motiválni az a tény hogy el kell kapnia a 16:30 körül induló buszt Acsán, úgyhogy itt hozzákezdtünk lendületesen gyalogolni, Mónika pihenőnél felhívtam Gábort hogy mizujs vele, merre vannak, annyi derült ki hogy Gábor kiszált Pencen, a talpa és a cipője eddig bírta. Felcsörgettem Danit is, hogy mikor ér utol, de egészen közelről hallatszott a telefonja csörgése, a srác ennyi idő alatt utol is ért minket. Nekivágtunk a dzsindzsás szakasznak Lindával az élen, bevettük Csővárat, leigáztuk Nézsát, földdel egyenlővé tettük Nógrádsápot, és a busz tervezett indulása elött 12 perccel megérkeztünk Acsára, kemény menet volt. Linda első 45 kilóméteres túrája, kapott egy jelvényt a 40 kilóméteres résztáv teljesítéséért, én meg bebújtam egy csap alá. Ez a dolog valakinek annyira tetszett hogy le is fényképezett ahogy ott punnyadok a csap alatt és engedem magamra a hidegvizet. Megjött Kisdani és Dani is, nekiláttunk pihenni, Linda pedig hazaindult auutóval. Kemény harc volt, de nekünk még hátra volt a neheze. Bevetettem a csodafegyvert, a pusztító erejű szotyisütit, ennek meg is lett a hatása. Indulás után Kisdani és Dani elött 2-300 méterrel húzva előztünk le sok embert aki Acsáról sokkal elöttünk indult. Sietni kell minnél messzebb elérni mielött még elfáradok, ez a logika ebben. Most gondolom adtam valami ötletet :) A Rózsa kút vizét kár kihagyni a nagy sietségre hivatkozva. Csodálatosan hűvös és finom víz, karnyi vastag sugárban ömlik, itt kicsit el is időztünk a két Danival. Aztán továbbrohanva, elértünk a Csonkás-nyereg ellenörző-pontjához, ahol megkaparintottam a túrabotot amit Linda itthagyott nekünk, ezzel megint sikerült egész jó tempóban elhúzni Galgamácsáig. Idáig semmiség az egész, itt kezdődik a háború, mert a talpamat ekkorra rendesen megharapta a sok aszfalt, elnyúltam egy padon, bevetettem egy tiszta zoknit. A táv utolsó negyede, mindig ez a legnehezebb. Ráadásul ilyenkor az hogy pár kilóméterre vagyunk a céltól, de kerülni kell, az totál demoralizáló. Kisdanit elvesztettük valahol Galgamácsán, azt hittük utolér mire kiérünk a faluból, de valahol elkavart mögöttünk, csak az Egres-pataknál ért utól. Mi addig csillagásztunk, láttunk egy pár hullócsillagot és egy fényes dolgot amit én kineveztem ISS-nek. Nekivágtunk, de a kocsmánál megint elvesztettük Kisdanit :) legközelebb csak a célban láttuk. Itt rossz irányba indultunk el, csak Dani frankó ötletével jutottunk vissza a piros jelre és Margita aljára. Itt nekem eljött a világvége, lefeküdtem az útra aludni, nem tudom mennyi ideig feküdtem ott, Dani ébresztett hogy induljunk. Nekivágtunk a Margitának. Nem hiszem hogy ez a pattanásnyi domb még bármilyen kihívást jelentene bárkinek 80 kilóméter gyaloglás után, de a talpam nem kivánta a hátralevő kilómétereket. És persze el is kavartunk, nekem köszönhetően, mert teljesen biztos voltam benne hogy a sárga jelen jobbra. Szerintem egy kilóméter pluszt biztos beletettünk itt. Erdőkertesre beérve leültünk kicsit az élet, a világmindenség és a többi kérdéseit megbeszélni, volt még másfél óránk a szintidőből. Egy ponton még a rendőrök is beszálltak, hogy ők nem igazoltatni akarnak, csak beszélgetni az élet értelméről. Nem hiszem hogy érdemben hozzá tudtam szólni a dologhoz :) Egyszercsak ismerős hangokat hallottam az útról, odanéztem hogy mi ez, és valami olyasmit kiabáltam hogy: "Neeee, Zalán utolért! Fussunk!", na és innentől a hátralevő 1-másfél kilómétert Zalánnal lefutottuk, "versenyezve" :) Betoppantunk az oviba, mindenki meglepődve nézett minket ahogy berohantunk, a pillanatnyi csendben ennyi jött ki: "Ugye mindenki látta hogy Zalán elött értem be?" Kiválló ellátást kaptunk, főttvirsli, jégkrém. Én mindenekelött felinstalláltam egy tiszta pólót, mert olyan ocsmányul éreztem magam benne mint ahogy ki is néztem. Jégkrémből még lecsúszott 4. Megjött Dani is, majdnem ő lett az utolsó beérkező az utolsó Corvin 80 túrán, pedig én akartam az lenni, csak azt azért mégse hagyhatom hogy Zalán elöttem érjen be.
Elég cifra lett a vége, az utolsó 18 kilómétert durván 5 óra alatt nyomtuk le, ennyit máskor 3 óra alatt teszünk meg.
Ennyi, sajnálom nagyon hogy nem lesz többet ez a túra, mert az egyik kedvencem volt, még ha nehéz is. Nagyon jó hangulat volt végig, hatalmas poénok voltak. Bár majdnem végig egy medencényi hideg vízről álmodoztam, tényleg, egy strandon töltött hétvégére pár nappal később már nem emlékszik az ember, erre pedig sokáig emlékezni fogunk.
Képek: egyik, másik
