2011. március 23.

gavaritye ...öööö... paruszki

Az oroszok elég demoralizált csapat volt, amit nem csodállok, mert akkor már jó ideje nézték, hogy mi, a megszállottak jobban élünk, mint ők, a megszállók. Ezt még én is levettem 6 évesen. Amikor jött egy alakulat szélirányból, elöbb lehetett érezni a szagukat, mint hogy a hangjukat hallottuk volna. A hangjuk pedig elég impresszív volt, 200 orosz katona egyszerre lépve fut végig a betonúton csizmában, minden reggel. Ilyen gyökérséget is csak ott láttam, csizmában futni, még nyáron is. Az orosz tiszti lakótelep magyar szemmel nézve egy ótvar putri volt, a szennyvíz állt a lakőtömbök között, állandó szennyvízszag lepte az egész lakótelepük környékét. Az orosz gyerekekkel semmi kapcsolatunk nem volt, őket külön iskolába járatták valahova jó messzire, a lakótelepről nem jöhettek ki. Mi teljesen szabadon járkáltunk mindenhol, lőtereken, erdőnmezőn, még egy elhagyott légvédelmi bázis is volt a célpontjaink között, kedvenc hobbink volt a tankokat lesni.
Időnként egy-egy katona megszökött náluk, ilyenkor teljesen körbevették az egész környéket az orosz katonai rendőrség tagjai, őket arról lehetett megismerni, hogy fehér övük volt. Mindent felhajtottak utánnuk. Szó szerint minden tele volt velük és annyian voltak mint az oroszok. Ezt nyilván nem láttuk, de nekünk azt mondták hogy lelövik a szökevényeket. Sztajitye oszt bum... A katonák sorsáról azon kívül hogy ocsmányul mocskosak voltak, annyit tudtam meg, hogy folyamatosan éheztek. A kertekből mindig loptak mindent.  Valamint nem voltak teljesen tisztában vele, hogy egész pontosan hol vannak. Valahonnan Szibériából meg Mongólia környékéről idehoztak többszáz katonát, lökésük se volt róla hogy hol vannak és merre van haza. 4 év éhezés egy ótvar mocskos helyen, az isten háta mögött valahol távol mindentől, amit ismertek. Hát igen, a példás megtorlás ellenére tényleg nagyon sok szökés volt. Rohadt sok.
Aztán volt még egy orosz bolt, ahol orosz cuccokat lehetett venni. Ez viszont a magyar lakótelep végében volt, szóval lemehettünk a magyar boltba is, meg az oroszba is. Az oroszban a pénztárosok abakusszal nyomták, villámgyorsan. Nyilván akkor még a holdba se volt apeh, számlák, hasonló baromságok, fizettél és kész. Az abakusz a legtökéletesebb pénztárgép, amit életemben láttam, soha nem nyelte be a szallagot, nem érdekelte az áramszünet, nem ontott értelmetlen számokat magából, megbízható volt és gyors. A boltos nők kicsit beszéltek magyarul is, de elmondták a számot oroszul is, meg mutogatták az abakuszt. Azt hiszem ezek a nők katonafeleségek voltak. Mi oroszul csak dadogni tudtunk, köszönni meg harasó.
Egyes objektumokat komolyan titoban tartottak és védtek, pl a rakétabázisukat, másokat, például a harckocsisok laktanyáját totál őrizetlenül hagyták. Komolyan, ők elmentek a tankokkal, mi bementünk gyalog a brúderrel, aljas kis szarok voltunk ezekkel a csóró nyakig dzsuvás oroszokkal, mert gépágyúhüvelyekkel becsűrtük az ablakot a laktanyájukon. Amilyen anyátlanok voltak, el tudom képzelni hogy egész télen utánna átfújt a szél a laktanyán és legalább páran ronggyá fagytak. Aztán anyám nyilván szétrúgta a seggünket, amikor megtudta.
Még sztorikból annyira emlékszem, hogy az oroszoknál többnyire járt némi emberáldozattal a hadgyakorlat is.  Valahogy a tisztjeik leszarták, nem ért annyit az emberélet náluk. A magyaroknál csak nagyon ritkán.

Na, ennyit tudok az oroszokról. Akik nyilván nem is voltak mind oroszok.