2007. március 26.

Összeesküvéselméletes

Most ezt ide, hogy a hátradőlj a fotelba amíg megnézed és reggel könnyebb szívvel punnyadj bele a kocsiba amíg bepöfögsz a munkahelyedre, hogy ezek a gáccci zöldek hát persze hogy hazudtak. Azért hazudtak mert nekik nem jutott autó meg légkondi. Rohadt egy fajta. Meg amúgy is, igen, a munkádból akarnak kiforgatni. Amit úgy szeretsz pedig. Ez mind kiderül az alábbi kisfilmből.

Ezzel szeretnék segíteni azoknak akik még nem találtak maguknak mumust. Mumusra minden embernek szüksége van, tudta ezt már az öreg puncibajszos is.

A nagy klímaváltozás hazugság.

2007. március 24.

Téry 50

A kissé otthonülős idő miatt a szombaton túrázni szándékozó egyetemisták serege reggelre mindössze hat főre olvadt. Ezt egyébként én még mindig nem tartom rossz létszámnak ahhoz képest hogy milyen szomorkás volt néha az idő. A túra eleje jópofa mókákkal tellett, Ákos felvetette hogy milyen Lonsdale-s pulóverem van, erre elkezdtem előadni hogy tévébontós skinhead vagyok, ahogy előresandítottam a lányok felé a döbbent arcokról azt olvastam le hogy ezt komolyan vették :) Furcsa bug nálam az hogy az irónia dolgot nem tudom egészen jól kifejezni és ezért úgy tünik mintha komolyan gondolnám. Utánna jól el is beszélgettünk arról hogy a tévé milyen agymosás, nem kellett hozzá az hirtelen rögtönzött egyéniségemet használnom mert amúgy is utálom a tévét mint a sszz..-t
Aztán Joe és Ákos elhúztak, nekik nagyon fontos teendőik voltak a délután a női nem szolgálatában. Ilyesmi. Lassan bóklászósan mendegéltünk Piliscsaba felé, mert nekünk 12:10-kor érkezett az a vonat amivel nem jött senki, de megigértük hogy megvárjuk hogy hátha (igazi lelkiismeretes hittéritők vagyunk mi ketten Danival). A lányoknak meg úgyis volt egy órájuk a következő vonatig. Megszállt minket a délelött laza szitálósesős, nyugodt hangulata és Dani agya le is gyártotta a világbéke gondolatát. Én is úgy voltam vele hogy ha ma jut kezembe a világhatalom, akkor béke fog honolni a földön. Másnap reggelig legalábbis :) Aztán kicsit erősebb lett a szél meg az eső is, igazából ha kicsit jobban esik akkor már lehet hogy azt mondtam volna hogy ejnye, De ez szerencsére nem történt meg :)
Na, ahogy beértünk a féltáv-kocsmába, én megdöbbentem azon hogy hány túrázó bagózik. Itt elérkezettnek láttam az időt hogy megreggelizzek végre, megérkezett a vonat ami semmi ismerőst nem hozott. Még dumáltunk meg kajáltunk egy ideig, Ákos megpróbált demotiválni, de idejében lelepleztük a próbálkozásait. Aztán valamikor 12:30 körül Danival továbbindultunk. Innentől kezdve tényleg rendesen toltuk. Na és akkor most elmondom hogy miről maradtak el a huszaskák :)

  • Pilisszentkereszten húsleves, miközben megszemlélheti az ember a szántásról alkotott legendás festményt. (csatolva, népművészet a javából, a leves is kábé ilyen szinvonalú volt)
  • Dobogókőn a Eötvös túristaház motyói, életmentő alma, a kilátóban a gyönyörű fehér ködfal
  • Kicsit arréb Dobogókőtöl kitisztult az idő, a felhő alatt ki lehetett látni a Börzsonyre, ahol a jelek szerint sütött a nap. Nagyon szép látvány.
  • Hatalmas sárdagasztás útban Dömösre, pár zakóval tarkítva. Sajnos nagyon megkopott a bakancsom talpa és csúszik.
  • Dömösön célsprint, célmotivációs süti betöltése
  • Sok hamisan elénekelt dal amit út közben elő szokunk adni :)
Jófajta túra volt, kár hogy az idő ilyen ijesztgetősre sikeredett, de igazából szerintem nem volt ez semmi komoly. Szerintem jó mókárol maradt le aki engedett a lustaságnak.

Csatolok még egy képet demónak arról hogy mire lenne jó a lábszárvédő.

2007. március 18.

A törpökkel való szolidarítás jegyében...

Péntek este még 10 óra körül is megbeszélés tárgyát képezte az hogy reggel hol legyen túra, de úgy alakult hogy maradok a Mátra túránál. Egész másnap reggelig, amikor a vonatom tervezett indulásakor sikerült felébrednem. Még szerencse hogy nem vettem meg előre a jegyet.
Így hát megindultam Csillaghegy felé és út közben felcsörgettem Kisdanit hogy a startnál várjon má meg. Ez nem egy hivatalos teljesítménytúra, hanem a cserkészek egy túrája amire mehet bárki. 48 kilóméter. A csodaszáp időnek köszönhetően hatalmas tömeg szállt le a hévről, igyekeznem kellett a nevezéssel, ami mellesleg pofátlanul olcsó volt, de tényleg, valami 300 forint. Mondhatni jelképes. Nekivágtunk ketten Kisdanival, eleinte nagyon ismerős volt a táj, pont mint a Kinizsi útvonala, itt még jól téptünk. Voltak borzasztóan fiatal túrázók. Hogy tizenéves az hagyján, de annak is az elején :) Mondtam is nekik hogy ez a 48 kilóméter ez nagyon szép munka és hajrá, a célban is láttam őket, le a kalappal. Fent a Dobogókőnél kicsit kajáltunk, üldögéltünk. Különösebb látnivaló nem volt mert párás volt a levegő. Én fügét hoztam az útra, nos erről a következő mérési eredmények születtek: a füge kiválló üzemanyag, de rémesen füstöl :)
Innetől kezdve Kisdani elkezdett lemaradozni, egy helyen leültem hogy megvárom és egyszercsak ott parkolt mögöttem és bagózott. Nekem inkáb mehetnékem volt mint bagózhatnékom, úgyhogy megbeszéltük hogy majd találkozunk, aztán a célban találkoztunk is... Ehh, bagósok.
Szóval valahogy az utolsó EP-hez vezető úton pikoszul elkavartam, nem volt elöttem senki, csak a jelek után mentem, de aztán a jelek elhalványultak és eltüntek. Maradt az aszfaltos út, és még az életbe nem jártam arra. Egy idő után volt egy tábla ami jelezte hogy Lajosforrás, arra. 120 fokban jobbra, előre, találtam túristajelzést, a jelzésen egy idő után eljutottam egy túristaházhoz, ahol volt térkép. Na és itt ahogy gondoltam, kiderült hogy szép nagy kört tettem meg Lajosforrás körül és nem vagyok közelebb hozzá mint az előző EP-nél voltam, úgyhogy úgy döntöttem hogy nincs is kedvem oda elmenni, célba megyek mert Dani már biztosan ott lesz. Ja térerő ilyen helyeken nem szokik lenni a vodafon hálózaton úgyhogy az esélytelen hogy túra közben valakit felhívni, de jobb is így. Köszönöm vodafone hogy az élet ezen távoli darabjait még nem rongáltad meg. Mindenesetre rátértem a cél felé vezető útra, hamarosan megtaláltam a K+ jelet, ami a Lajosforrástól megy a cél felé, lassan utolértem azokat akiket aznap már háromszor utolértem, bebóklásztam a célba, randiszendvics, ilyesmi, Dani is megjött úgy fél órával később. Ezek a bagósok...

Köszi a szervezőknek, ez télleg frankó kis túra volt!

Hazafelé hév, a legdrágább közlekedési eszköz a világon, a fapados repülőjáratok nem tudom miért nem célozták még meg ezt a területet.

6 óra tájban hazaértem, zuhany, kis kaja, valami erőtlen rendrakásféle, aztán 9-kor Deákon találkozó, Gödör klub. Leüldögéltünk a büfében, két együttes szólt jobbról és balról, persze mehettünk volna tombolni az Üllői Úti Közösülés zenéjére, de nem vagyunk nagy rajongói a punk műfajnak úgy látszik. Aztán Colorstar, tombolás. Az új számaik is jók, de persze az Állomadalom című nótát elhúzták a végére mert az üt. Le mertem volna fogadni hogy nem csinálnak annélkül koncertet :)
Aztán rájöttem hogy engem az ágyam sokkal jobban érdekel már mint a további tombolás, így Gáborhoz csatlakoztam hazafelé. 2-3 óra felé már itthon is voltam. Aludtam majdnem délig. Eszek, tanulok, aztán lemegyek kondiba.
A Tündérground koncertjét de kár hogy ilyen későre tették, azt még nagyon meghallgattam volna.

2007. március 16.

Ironman

Ilyen bringám lesz. Ironman. Valahogy mostanában, főleg így tavasszal rettentő erős késztetést érzek arra hogy csak menjek mint barom bele a nagyvilágba és kurvára elfáradjak. Elfáradni meg egyre nehezebb...

Azért az élet nem csak játék és mese.

Reggel 5-kor startolok Mátra felé. Holnap kérem szépen úgy fogom magam kiütni mint ááááááálat. 24 órás bevetés, nem tréfa. Hú. most kicsit parázok is ahogy rá gondolok, meg holnap majd a végén pityergek, na de hát én akartam, megérdemlem. Dögöljek meg!
Van 6 órám aludni, kussoljak.

Jó túrát mindenkinek holnapra!

2007. március 14.

Izmus-jelentés dekódóló project

Piszok mód érdekelne hogy a természetvédelem és a feminizmusnak mi a kapcsolata, piszokul távolinak tűnik a kettő. Na ez úgy kezdődött hogy egy hírlistán kaptam egy linket egy blog bejegyzésre, ami egy zöld (most már kérdezem, de ez a természetvédelmet jelenti?) szervezet cucca.
Bekérdeztem hogy a feminizmus az a szexizmus egy esete? Hat mert a definiciók alapján logikusnak tűnik, a feminizmus pozitív megkülönböztetésben részesíti a nőket. Valami ilyesmit sejttet a név is, hogy ez a nőknek/ról szól. A szexizmus az a definíció szerint valamelyik nem pozitív/negatív megkülönböztetése. Szóval még mindig nem értem hogy a következtetés miért elvetendő, mindenesetre az kommenteket ennél az első pontnál azonnal le is tiltották, persze elötte egy pár leugató bejegyzést odavágtak.
Na ez a poén, kicsit emlékeztet egy kurvajó orosz film egy jelenetére :)
Korábban amikor a NOL-ra mindig feltolták a hamaranna című blogot, az N-edik alkalom után rákattintottam és beleírtam ha már lehetett, hogy hát nincs ezzel semmi baj csak mi keresnivalója van a címlapon. Volt ott valaki aki trágárul fikázott, de mindenesetre az én hozzászólásomnál betellhetett a pohár és letiltották a hozzászólásokat :-)

Your ellenvélemény is not wellcome.

Ilyen nap volt ma az eltén is, egy csákó arról kezdett el beszélni nekem hogy én fasz vagyok, mert nem megyek el a fideszre szavazni, de vannak nálam sokkal nagyobb faszok, na ők szavaznak az emeszpére :-D
Jáááááájjjjj :-) Megkérdeztem hogy ő nem tartja-e égőnek ezt a pártosdit. Nem tartja. Jó :)

Reggel kondi terem, rádió, betelefonáló. Mondja hogy fáradt. Ugye az esti partitól vagy fáradt, ugye?!?!? Nem azért mert sírt éjjel a gyerek, vagy mert melózni kellett, az nem trendi. Hazafelé ugye kocsival mész. Este azért ugye bebaszol, diszkó. Komolyan, így és ennyire kisegítik a betelefonálókat a műsorvezetők, hogy mit kell mondani magáról hogy mit csinál. Aki nem azt csinálja az cikis.

Az a cég, aminek dolgozom, álmokat és életérzéseket ad el. A marketing team kigondolja, a designer team megtervezi, a gyártás összedobja és a végeredmény az ember fejében landol. Valahogy így. Nem tréfa, hatalmas gépezet.

Az ember olyan majom hogy alig tud fára mászni, nagy feje van és valamivel meg kell tömje.
A legnagyobb iparág a világon nem az autóipar, hanem az emberi agy programozása. Programoztam már jobb harvert is :) de úgy tűnik erre is fejlesztenek sokan.

Hümm, na messzire kavarodtam, fáradt vagyok már a hegesztéshez. Próbáljatok csinálni valamit holnap ami átjut az ingerküszöbömön és röhögök rajta egy jót :)
Nem lesz könnyű.

2007. március 12.

... élete se csak játék és mese ...

Hát ma igazán kedves nap volt. Az ilyeneket lángszóróval kellene szaporítani.

Elmentem a közösképviselőhöz, 3 évig intéztünk ügyet, 70milliárd forintomba kerül ez nekem havonta.
Reggel posta, 2 évig álltam sorba, a postáscsaj meg becsukta az orrom elött az ablakot. Ennyi idő alatt nem lett volna rá alkalma szólni hogy kimenne egy pár évtizedre valahova.
Este elte. Nem tudom de mintha idén lényegesen több gyökérrel hozott volna egy beosztásba a balsors. Mint valami lepukkant gimnáziumban, nem hallom miről beszél a tanár. 20millió éve járok eltére, még vagy 20millió hátra van.

Ez van. Az a lényeg hogy soha nem adom fel, mert a végtelenig nyúló gumiszőnyegen mászó végtelenül fáradhatatlan csiga is egyszer utoléri a végtelenül nagy faszkalap manót, ez az egyetlen biztató amit el tudok mondani. Egyszer elkapom és kitekerem a nyakát. Valahol biztosan vége van ennek az egész bürokratikus szarnak.

2007. március 8.

Psziho-plasztikai sebészet

Ha ilyet lehetne akkor én eggyel kissebb lelkiismeretet kérnék. Nem mintha olyan nagy lenne, csak minnél kissebb annál jobb :)

Egyébként: A nők napja alighanem a mobil cégek találmánya, mint ahogy a valentin-napi biszbasz a virágárúsoké.

Egyébként: 17-én Colorstar és Korai a gödörben. Aki úgyisjön az már úgyistudja, csak hogy ne legyen hogy nem szólok.

Egyébként: kurva fáradt vagyok, alszok.

Best of Stencil atya

Na igen :)

Köszönjük Szeged város és a Katolikus egyház felháborodását

2007. március 4.

Hát hogy is...

Amikor ide írok az olyan mint amikor a guppiknak szórok be valami szines biszbaszt. Például mosóport, ma ilyen kedvem van, vagy hát mi is...
Vidám kis plüssfigurák, mint melóban. Kellemes hétköznapokat! Gondolatok a fejemben, dögöljetek meg.