Balaton-átúszás beszámoló

Ja még mielött elkezdeném, szolgálati közlemény: Vasárnap este 8, ZP, Colorstar koncert. Aki szereti az jöjjön, idén ez lesz az utolsó születésnapi bulim :-D

Hát nem lehet azt mondani hogy nem hagytam magamnak időt arra hogy lelkileg ráhangolódjak a cuccra, már a tavalyin is át akartam úszni csak elmaradt. Frankó lett volna a 25. átúszás a 25. születésnapom környékén, az olyan jelképes értékű, de hát megvagyok az ilyen gagyi szellemi mondanivalók nélkül is :)

Szóval tegnap este a telefonos beszélgetés után rárontottam a MÁV pénztárra (na jó még volt egy kvék elötte), mire odaértem a délibe, elfogyott a dohányzóra is a jegy. Nem volt más megoldás, pontosabban lett volna de nem elég harcos, ígyaztán 'reggel' 2:50 perckor ébresztő, 3 órakor nekivágtam Kelenföld felé, 3:50-kor már a vonaton voltam. Némi késéssel ugyan, de 7:45 körül meg is érkeztünk Révfülöpre, a vonat arrafelé úgy tűnik mindig késik, csak azért nem módosítják a menetrendjét mert akkor már ahhoz képest késne. Út közben egy honvéd sráccal beszéltem, szintén első átúszás, szintén teljesítménytúrázó, anekdotázgattunk.

A szervezés nagyon rutinus, mint az olajosvillám, tényleg. 8 óra elött kicsivel már a startnál álltam, orvosi, csomagszállítás, nevezés, egyebek, minden le volt már rendezve. Na a startnál volt némi torlódás, jó negyed órába tellett mire vizbe jutottam. Meg ott még nagyon egybe volt a mezőny, nem volt olyan jó, persze ezerszer jobb mint egy uszodában. Elöttem a túlpart valami kékes folt, kikanyarodok a kikötő mögűl, innentől úgy 30-50 méterenként vitorlások álltak. Árbóc-erdő, végtelen. Az első kilóméter nagyon motiválólag hatott, hogy na már itt is vagyok, csak mág másfél és már majdnem a felénél vagyok :) Aztán a másodiknél és a harmadiknál már kicsivel türelmetlenebb voltam. Valahol a 4 kilóméternél ki is feküdtem egy hajó mellé, a vitorlásokon az arcok nagyon jó fejek, szölőcukorral és vizzel kinálják az embereket. Hát ott kicsit elidőztem, mert a hajóhoz szirének is tartoztak, de aztán a küldetéstudatom felülkerekedett, meg egy erősen beszédhibás srác is jött nekem hajrázni hogy fel ne adjam. Eszembe se jutott pedig feladni, akkor is ki kell úszni ha feladja az ember. Aztán Boglárlelle kikötője elött megszívtam kicsit megint, mert a rendőrök pont elém beálltak hogy álljak meg, várjak amíg elmegy a hajó, addig valami kurva nagy tömeg verődött össze a vizben megint, és az utolsó kilómétert ebben a tömegben tettem meg.

Kiérve a part közelébe nekiláttam futni, hát igen szárazföldi patkány vagyok. Az meglepett hogy milyen jól megy még ilyenkor is, derékig a vizben a futás, azért ér valamit a szöllőcukor :)

A cél szolgáltatása tulajdonképpen a langyos tea, volt valami pár szem fornetti is, de úgy 200 méteres sor, kettő, hát nem érdemes. Meg én amúgy is úszás közben azt vettem a fejembe hogy egy döglött hal hiányzik a gyomromból. De még elötte meg kellett keresni a hátizsákom, hát kellett keresni, nem tudom miért tették az érkezési területtől ilyen messzire. Ja meg kaptam pólót, hanyagolható, de azért azt vettem fel a régi félmaratonos pólóm helyett, alkalomhozillőbb :)

És akkor futva nekiláttam felkutatni a döglötthal kereskedőket. Találtam is egyet, tipikusan Balaton minőség. Papírtányér, egy kis hekk, egy uborka és egy szelet kenyér egy ezresbe ment. Hát az ilyenekért nem király a Balaton, szemetes nincs, ülőhely sincs, kint a parton nyeltem be. Aztán amikor kész lettem, szétnéztam és rámtört a tömegundor, menekülőre fogtam. Lerontottam az állomásra, 12:58-as elméleti indulással lassan bóklászósan bekocogott alig 4 óra alatt Kelenföldre.

Hát ennyi. Aki egyébként azt mondja hogy a túrázás vagy a futás magányos sport, az biztos nem hasonlította még össze az úszással. A táj is jóval egyhangúbb meg más esztétikai élményben is ritkábban van része az embernek. De azért van egy hangulata.