Kultúrális izé...

A múzeumok éjszakájának az a felső határa -amit már elért- hogy elég nagy érdeklődés esetén reménytelen egynél több múzeumba bejutni, míg a jegy amúgy hétköznap olcsóbb is. Szóval az ügyfelek számának növekedésével nő az ügyfelek elégedetlensége. Így megy ez, helyette elmentünk megnézni egy francia művészfilmet, Transylvania címmel. Ja az volt a kitétel hogy az első művészfilmet megnézzük, és nincs válogatás. Egy félelmetesen ronda arcú francia lányról szólt, aki egy szemet tetováltatott a tenyerére. Végigtombolta a filmet, engem borzasztóan zavart az egész, meg nem is igazán Erdélyben játszódott mert alig voltak benne székelyek (mondjuk mit is várunk azoktól akik a trianoni békeszerződés kitalálói oktattak történelemre...). Inkább cigókkal volt tele, lejmoltak, szétbarmolták egymást, magukat, meg minden mást. Szóval ugyanaz mint rendesen. Viszont nagyon jó zenéje volt a filmnek, az az egy királyos volt.

Hangulatjelentés: a nép rázizzent hogy paraszt, nagy a letargia és a önmeghasonlás, de már dolgozik a marektingbrigád valami katartikus élményen a film végére. Csak nézek ki a fejemből, nézem a filmet, kiváncsi vagyok hogy mi jön, kicsit szorítok is Kockának, ennek a suttyó városi-parasztnak hogy valami frankó dolog történjen vele, bár tartok tőle hogy most valami nem jó fordulat jön már megint. Annál nagyobb lesz majd a film végén a vidámság, nem?
Nem hát.