2006. március 31.

Kapohonic klipp

Most neztem, a Kaophonic Tribu honlapjáról letölthető az a koncert amin voltunk az A38-on. Elég rázós :)

filmecske

2006. március 30.

Benzüllött

Tegnap egy igazán egyéni stílussal rendelkező nőt láttam a villamoson :) Elősszöris cigivel a kezében úgy szállt fel hogy mellbevágott. Gondoltam véletlenül, ha a cigis kezével csinálta volna biztos beleszúrtam volna a hátába. Odarontott egy helyre és elzavart onnan egy csajt, hogy "Aggyá helyet", a csaj úgy ledöbbent hogy nem is tudott szólni. És aztán a magyarázat a megdöbbent utasoknak:

"Ez az Én országom, nem vagyok holmi köcsög bevándorló!"
Na tessék, egy köcsög benszülött. Nem lehet leírni mindent amit csinált. Mókás volt. Tragikomókás.

Link

chmtx.com Kicsit nehéz megtalálni az oldalon, a képeket, mert flash-es istennyila, de nagyon eltalált képek. Kattints a szemre. Brutális design. A srác egyébként a pólópokolban is benne van, biztos innen volt ismerős a neve.
Itt még egy kép, szintén érdemel egy ötöst. Négyes skálán is. Nem tudom őt is megkergetik-e időnként a biztonsági őrök úgy mint engem :)

Megjegyzem: azzal a mondattal hogy "Magyar seggbe magyar lófaszt" határozottan nem értek egyet. Kivétel egy ismerősöm esetében :)

2006. március 28.

Irodalom

Ilyen nevetséges turbótakony az ember, lövöldözik és kultúrfölvág, hogy ő a világ ura, aztán tessék, ha megkaparjuk, egy ilyen kis hülyeségtől is fél. Nem csoda, ha ennek a fajnak már annyi. Lassan nem is lesz szükség, testvérkém, az embertelenítésre. Mert mind lepotyog magától. Csak győzze a galambság az eltakarítást. Sok kövér tetem a parkokban, fuj! Lesz munka és fejtörés. Hisz mégse lehet mindenkiből bőrkepép!
(Parti Nagy Lajos - Hősöm tere részlet)

tudományos fantasztikum 
ma már nehezeket
gyakorol mindenki
aki kihagyott valamit
most igyekszik megtenni
öljön vagy faljon?
vagy feküdjön másokra?
harcos-baszós programok
futnak a városba'

mekkorát érezzen
egy rutinos ember
ha szex közben felkacsint
az égre - biztos kedvvel
egy isten engem mert
olyan jól megy minden
a világot megvettem
dehát semmi nincsen ingyen

mára már félkézzel
intézek egy olyat
amitol szárszónál
nekimegy a vonat
akárkinek, nem kell
hogy költo legyen vagy ember
voltak itt az elobb
más lények is - nem kell
félni gyerekek - szóltam
ez megnyugtatta oket
hátradoltek emlegetvén
régi noket meg idoket

s míg megmerültünk számos
földi történetben
párolgott az urhajó
kint az esti kertben
- no ido van mennünk kell
néztek pohárról órára
maga meg bandi bá'
vigyázzon magára

mert maga az egyetlen
aki még egyben van
a többit elvitte
valami urprogram
aminek keretében
mi itt beszélgettünk
hogy ne nagyon figyelje
amit a többiekkel tettünk

kinek a lelke
kinek a veséje
növénynek virága
kígyónak a mérge
kellett nekünk, s ha most
kimegy a gangra
lába elott hever a föld
de sajna darabokba'

(Kispál s a Borz)

Nekem ma nem jut eszembe semmi, ezért ilyenekkel bombázom menekülő agysejteiteket. Mert megérdemlitek. A nem jó arcok meg ne bámészkodjanak itt hanem tünjenek a faszba innen! :)

2006. március 27.

Esztétikai futás

Kicsit felsebezte a lábamat a szombati kiránduláson a bakancs, de azért Danival kiugrottunk a szigetre egy pár körre. Fantasztkusan jó idő van, a tavasz megérkezett, olvad a hó ezerrel, tök jó :) Meg hát ugyebár voltak kint igen csinos futó-lányok :)

Ennyit a mai napról hogy a szar melómról egy szót se szóljak és így olyan pozitív érzés, lehet holnap reggelre el is felejtem ha nem beszélek róla nem gondolok rá, leírni meg pláne nem :)

Na, jócc!
Nem ám gondolkodni!

2006. március 26.

Kisfilmek a nagyvilágból

Ezeket a kis filmeket ajánlanám szives figyelmetekbe: http://www.globalprojekt.hu/filmek/
Egyrész az antireklámok mókásak, másrészt a dokofilmek elég durvák helyenként.


"Megvetésem és utálatom hitvány tárgya
Ember a neved"

(Parti Nagy Lajos)

Téry Ödön emléktúra beszámoló

Idén meglehetősen kevesen, talán 200-an indultak a Téry Ödön emléktúrán, pedig ezerrel sütött a nap, a táv első felén sár se volt ágazából. A második felén se annyi mint a Bakonyi mikuláson :)

Szóval ilyen lazán szép időben vágtunk neki Herr Lehrerrel és Krisztával. Lassan haladtunk nézelődtünk, piknikezgettünk :) Aztán Kriszta Klotyiligeten felszált a hiperexpresszre, mi meg nekivágtunk a hátralevő 25 kilométernek. Innentől elég jól haladtunk, de mire felértünk a Dobogókőre, bezárt az EP. Ez azért cikis mert csak 3 perc késéssel értünk oda és vagy fél órát hoztunk be a lemaradásból. A következő ellenörzőpontnak is csak a visszafelé boklászó embereivel találkoztunk, elindultunk lefele. Na itt elég gyorsan besötétedett és elvesztettük a pisor útvonalat. Jött mindenféle rossz ötlet hogy menjünk le a kövesen meg a Rám szakadékon. Én ragaszkodtam hozzá hogy a piros útvonalon menjünk, végül ez is lett belőle. Épp csak az a baj hogy az út valami egészen durván sáros volt. Valahol teherautókkal jól össze is járkálták, nem volt egyszerű eset :)

Aztán úgy jó 40 perc késéssel értünk célba, mondjuk az elbóklászás miatt egy jó 55 kilométert lenyontunk. Szerintem még így is szép eredmény ahhoz képest hogy két tapasztalatlan túrázóval mentem. A talpam kicsit fáj, de amúgy nem lehet azt mondani hogy elfáradtam.

Egy 20-ast simán bevállalhatott volna bárki aki nincs lélegeztetőgépen.

Képek itt. Valamint készül a Legkisebb film a legrövidebb túráról cimű népszerűsítő alkotás is :)

2006. március 24.

Ödön

Holnap Téry Ödön túra. Megbízható források szerint a dombok között még bőven volt hó múlt hét végén, aminek következtében cefet nagy sárdagasztásra kell számítani. Tök jó lesz. Vettem egy extra lábszárvédőt ha pityeregne valaki :)

Megkaptam egyébéknt ma hogy nem vagyok elég lelkes a melóhelyemen. Nade fogalmazzunk át egy ilyen rossz véleményt. Nem vagyok akkora balek hogy az egész hétvégét végigmelózzam amikor hétfőn ZH, meg egyáltalán... mi a szarnak? Főleg ingyé? :)

2006. március 23.

Piroska

Na ez a film is megtekintésre került. A történet elég jól sikerült, van benne sok gonosz európai meg tökös amerikai meseszereplők. Az animációrt viszont kurvára nem fognak dijat kapni, ilyet egy 486-ossal renderel az ember realtime-ban. Amúgy felvidított. Nálam vagy nálad mozizás.

Mától a melóhelyen hivatalosan is hajtány-pajtás. Hétvégén is, kötelező módon. Ehe, mert én olyan vagyok :)

2006. március 21.

Télleg

Csáth Géza most arrül is eszembe jutott, hogy az egyik munkatársamról kiderült hogy az öccse kollégiumi szobatársam volt. Agyament egy szoba volt, esténként Csáth Géza Naplójából felolvasás :)

18.) Hogy mindent a saját javára és az én pusztításomra rendezett el. Tehát ezért nem tiltakozott érdemlegesen soha az én morfinizmusom ellen.

19.) Bámulatosan adta kifelé a finom úrinőt, aki inkább jókedvű, temperamentumos, mint kacér.

20.) Mindenre ott jöttem rá, rémes 30 álmatlan éjjelen, miközben égett a fejem, mint a parázs, és állandó légszomjtól lihegtem. Iszonyatos volt!

21.) Azután jöttem rá, hogy halálos beteg vagyok, és nincs segítség.

Tervek


Tervek amit eltett télre
Hogy kéne de aztén mégsem
Hogy kéne de aztén nem...
Ma beszéltem Krisztával hitlerügyben, úgy néz ki mehet az akció :) Úgyhogy mostantól élesben megy a nézelődés.

Legyen egy kis szépirodalom mert már olyan rég nem volt. Parti Nagy, nyilván :) Most már lassan Csáth Géza jön majd :) A képen a fecske-patkány látható, részlet a kultiplex
oldalán található felfestményből. Érdemes megnézni a többi darabját is, majd postolgatok fölele...


De lényeg a lényeg: Hajós utca. Nem volt nagydobra verve, viszont működött ott egy kis komplexum, tábori műtő és labor, és próbálkozgattak, szakmai becsvágy is volt abban meg szórakozás is, például egy kollega előállított egy fura dolgot, a fecskepatkányt, pár száz példány készült összesen, de lefújták odaföntről, pedig az már akkor kinn volt terepen, mégis lefújták, nagy hálóval kelletett kimenni a Práter utcába, s akkor ilyen infrahangon, mert arra hallgatott, kellett néki eldúdolni a Rákóczi indulót, s jött. És erre föl bevonták, elkremálták a 2-es Egalizálóban Kerepestarcsán, édes volt a füstje, azt mondták a kollegák.

2006. március 20.

Kozka Von Degez

Mostanában valahogy nem tudnak felbosszantani a város marhaságai, sőt: felvidítanak. Szombat hajnalban a Kálvin téren parkoló szoba-terepjáróból kihallatszik az utasának telefonbeszélgetése (úgy jó 30 méter távolságból is tisztán kivehetően): "De nem érted hogy új telefonom van?" Ez olyan tipikus, a XXI századról ha majd filmet csinálnak akkor szerintem ilyenekből kellene csinálni, ez adja vissza a hangulatát.

A mai történet is teljesen tipikus, lehetne egy ilyen a filmben amit majd a XXI századról csinálnak akik túlélik. Jövök fel a Blahán az aluljáróból, odajön a srác aki mindig a szivrákos gyerekeknek gyüjt. Már akkor röhögök amikor meglátom. Nagyon nyujtogatja a képeslapot, de nem akarom elvenni.
- Vedd csak el, ingyen van.
- Hát akkor: köszi. (és megyek tovább)
- Várj, csak szeretnék kérdezni valamit, még ugy sem jön buszod.
- Az a helyzet hogy gyalog megyek.
- Mindegy csak annyit akarok kérdezni hogy akarod-e támogatni a koraszülött gyerekeket?
- Nem.
- Szopjále! (és itt hirtelen kitépi a kezemből a nyuszis képeslapot és elrohan)
- Hé, azt mondtad ingyen van! (és még mindig magasan a hangulatom, mert engem ez ilyenek nem bosszantanak, mert szeretem azt a kort amiben élek: a XXI század elejét )

Amúgy a srác kicsit homokul kinéző roma srác, aki gyűlöli a romákat, meg homofób, meg egyébként is szeret előitéletek mentén élni, az például miatta válhatott ilyenné. Az olyan buta faszok mint Tomicicus. Ja nem, Tomicicus egyszerűen csak rosszinulatú.

A Blaha kifogyhatatlan tárháza az ilyen eseteknek, itt történt ugyebár a pitbull-futtatás is. Többek közt :)

2006. március 19.

Melóhétvége

Utálom magam amikor ennyire próbálok megfelelni a munkahelyi elvárásoknak. Pénteken 12 óra, szombaton 6 óra, ma 3 óra. Ebből is látszik hogy nem voltam túrázni sehol. Mellesleg semmi értelme nincs az egésznek, nem fizetik a túlórát.
A világot meg azért utálom mert nem sikerült olyan kopott szakattra mint én és azért mert olyan kurva jól megvan nélkülem :D

Pénteken volt a tolerancia-mentes nap. Szombaton kinéztem még a békejel cuccra. Ezen a hétvégén nem törtem el senki kezét sem.

2006. március 18.

Távlati tervek :)

Idén pont július 22-re tervezik a balatonátúszást, ami szombat és a születésnapom, igazán kedves tőlük. Na jó nem pontosan a születésnapom, de majdnem.

http://www.balaton-atuszas.hu/

2006. március 15.

kis turha

Volt ma is egy kis túra, csak 20 kilométer, már cefetül unalmas a Budai dombság, de jó volt kicsit mozogni. Résztvevők: Dani, Ákos, Bálint. Bálintot ma se lincseltük meg, majd legközelebb :) Szombaton lesz majd Mátra, az mindig sirály.

Gondolkodás meg ilyesmi nem volt, helyes, nem is passzolna hozzám.

Csendes minden, a háborúnak vége
Minden ugyanúgy történt ahogy nagyapám is mesélte
Cigaretta a kézben, nem a fegyverem viszem
A háborúnak vége azt hiszem

A város körbevesz, mint gyilkos az áldozatát
Úton érkezünk meg, nem a falakon át
Furcsa győzelem, bénán és betegen
A háborúnak vége azt hiszem.
(Puf, A Háború Vége)

2006. március 14.

Duke nekem

Végül úgy döntöttem hogy végigcsinálom ezt a pályát. Pedig már meg volt az átjáró a következőre. És még csak esélyem sincs arra hogy kinyírjam a főellenséget. Tiszta időpazarlás. Egy igazi harcos nem a győzelemért csinálja, csak a harcért... vagy mi. Igazi mazohista vagyok amúgy, tudom hogy ez szar lesz és nem sikerülhet teljesíteni a küldetés célokat. Majd kiszögelek pár Csák Norrisz posztert a homlokomra belülre.

I can < getNode > satisfaction...

2006. március 13.

Gondolj gondolj gondolj

hmm, vazz...

Egy kérdést azért nehéz eldönteni, mert az ember legalább sejti a lépés hibáit. Na ne agyaljunk, jöjjön egy kis irodalom. Parti Nagy, Hősöm tere, legvégéről lecsípve a legfinomabb részét...

Olyan hang volt ez, hogy ha egykori szomszédom köszönésre lendített, s hosszan kitartott szárnyával le nem intette volna, magától sosem hal el. De a fajvezetői mozdulat nyomában elhallgatott a tér, sőt egy pillanatra olyan csönd lett, hogy hallani lehetett a ködöt, e légi pitbullt, amint becsusszan az ablakomon.

Ebben a csőrkitátásnyi időben történt meg a trónfosztás.

Előbb néma és elszánt lökdösődésre, majd különös fehér villanásokra lettem figyelmes, ahogy felrobban egy napszemüveg, olyasmi fényekre. Talán látszott a kacsázó árnyék, talán nem, de két, fekete pihés bivalykéz hátulról átölelte a még tátott csőrű fajvezető elnököt, és akár egy tollboát, egyetlen határozott, nem is durva mozdulattal letépte a pulpitusról. Mindez a gondolatnál gyorsabban esett meg, Tubica Cézár a saját diadalmas lélegzetvétele alatt úgy tűnt el a palomizmus színpadáról, mint egy suhintásnyi guanó.

A korábbi szónok talán még ki sem szenvedett a szisszenő acélhurokban, mikor az én hősöm, mintha csak menteni akarná a menthetőt, odaszökkent az üres mikrofonhoz, kihúzta magát, majd szárnyas öklét a jól ismert palomista köszönésre lendítette. Fehér öltönye, szikrázó aranyinge kivillant a terepszínű köpeny alól.

Visszacsapó óriáshullám sem rogyhatna le hangosabban, az ereimmel, a csontjaimmal hallottam, ahogy a tömeg ismét fölhördül, és az eddiginél is nagyobb, bár talán szervezetlenebb üvöltésben, eszeveszett csattogásban tör ki. Ismét százával pukkantak a petárdakalácsok, durrantak és pörögtek a gránátkoszorúk, leírhatatlan volt a hangzavar, s mintha a tájfun szemében, hősöm ott állt a pulpituson gőgösen, magányosan.

Most bizony csak annyira hasonlítottunk egymásra, mint egy arc belső és külső oldala; nekem folyt a tátott puha számból a könny és a nyirok, neki villogott a bronzkemény, peremes mosolya. Egyenesen rám bámult az egyetlen működő kamerán keresztül, mely közvetlen közelről, a süket képernyőn keresztül mutatta, és platina csőrvédőjét félretolva egyszerű, könnyű szavakat formázott: ki fogunk tömni, fajmajomkám! Erősen, gondosan artikulált, kétsége sem volt afelől, hogy látom, és hogy el tudom olvasni, amit mond.

2006. március 12.

döghétvége

Ha döbbenten nézed az eggyel lentebbi bejegyzésemet: ilyeneket akkor csinálok amikor piszokul unatkozom. A hétvégén volt egy kis futás, egy kis konditerem, egy kis szauna, valami meló (megcsináltam kiccsákónak azt amiért annyit sírt). Lett volna mozizás is, de mindenféle áruló nőszemélyek miatt elmaradt.
Emberekkel viszont nem találkoztam, söt nem is láttam egyetlen egyet sem.

Receptek: Therion Mátrix 2-vel a hosszú unalmas verekedős jelenetre. Webcamból generált gyorsfelvétel New Yorkról Korai Örömmel.

Hajtóvadász dala



Panelházba lakom biza
Csótányok közt hálok
De hétvégén én ám ki a
Természetbe járok

Óvok minden szaros növényt
Ne zabállja sok fasz állat
Meglátok egy élőlényt
Belenyomok egész tárat

Irtok minden húsevőt is ne higgye hogy megússza
A húsát viszont meg nem esszem
Majd vesz az asszony hétfőn a plusszba.

E nemes tradíciót a sok grínpíszestő védem
Nem érdekel más nép fődje,
ESSO kútnál SHELL oljjat tankolom gépem.

Ismeretlen szerzőtől. Rövid műelemzés: Érdemes megfigyelni hogy költőnk milyen alaposan baszta el a hagyományos szonett szerkezetet: megtartotta a verszakokat, de végképp figyelmen kívül hagyta a rímszerkezetet, a rémes rímeket nem is említve. Látszik hogy nem értett hozzá, de valószinűleg máshoz se nagyon. Ami miatt mégis említésre méltó, az az ezredforduló hangulatának és kultúrájának megragadása. Több verse is előkerölt, majd még postolgatok belőle ha találok.

2006. március 11.

Szabályos csalás

Ma dél körül ahogy jöttem át a Blaha aluljáróján megint jött egy cigánycsaj a szívrákos gyerekekkel. Megszokott módon bunkó volt, kérdeztem töle hogy mit árul, mondta hogy szívrákos gyerekeknek gyűjt húsvéti nyuszira. "Na és kik azok a szívrákos gyerekek, te például?"
Az érdekes viszont az volt hogy rendőr is volt lent az aluljáróban. Úgy látszik ez a fajta lejmolás már nem számít törvénytelennek.

A metro ingyenes hirmagazin naponta 16 országban jelenik meg, ezek közül Magyarország az egyetlen ahol lopják az újságot. Jellemző.

Mehetnék

Ma megérkezett a tavasz, ezerrel süt a nap, az ég tiszta, +9 C nap közben, stb, a szokásos... Mennék ezerrel bárhova, de megint egyedül leszek kénytelen menni akárhova is.
Én már kész vagyok bármire. Jelentkeztem ufó kisérletekre. Majd mesélek ha az idegenek hazahoztak.

Holnap laza kis caplatás, 25 kilométer. Arra még talán jön valaki. Egy kezemen meg tudnám számolni hány élő embert ismerek Budapesten, és nem ám bináris számrendszerben.

2006. március 10.

Csák Norisz

A világ többszörös megmentője, ezerévig vietnámban harcoló hős, az egyetlen ember a világon akiről több poénkép készült mint Szalacsiról, ma 66 éves. :)

http://www.chucknorrisfacts.com/

2006. március 8.

Vannak ám pozitív emlékeim is választási időszakról. 98-ban amikor voltak a választások pont aznap révai nyomda, és hazaengedtek egy órával hamarabb hogy szavazhasson a sok proletár. Bár akkor még nagyon nem szavaztam mert 18 alatt voltam. Mindenesetre a révai nyomda egy rakás nyomor, úgyhogy egy óra nélküle tényleg javít az ember életkörülményein.

Ezek a választási plakátok is nagyon feldobnak. Szavazni továbbra se járok.

2006. március 7.

Gondol

Azokat a dolgokat amiket az ember nem tud megjavítani, azokat kár komolyan venni. Hmm, valami ilyen gondolatmenet mentén fuladhatott érdektelenségbe sok fontos dolog. Demokrácia (pff, höhh :) ), emberi kapcsolatok, munka, ilyesmi. Mindegy, ez ilyen túlélő gondolat. Betesszük az adatbázisba, majd ha találunk rá vevőt elaggyuk neki jópézé.

Bocsi a horrorisztikus animért, rettenetesen emlékeztet valakire. A mai napot ünnepélyesen a nihilizáció napjának nyilvánitom, valamint minden nihil-nap rákövetkezöjét is. Jóöreg Peano axiómák rulez.

2006. március 5.

Gondok

Vannak olyan dolgok amiket olyan rohadt nehéz eldönteni, de muszáj, mégpedig határidőre. Ilyenkor kellene valaki aki egyszerűen csak eldönt mindent helyettem, akire ráboríthatom az asztalt ha utólag kiderül hogy valami faszságot talált ki.
Ez a függetlenség dolog nem egyszerű :)

Egyébként van egy módszerem a döntéshozásra. Majd szabadalmaztatom "Cube Decesion Support Method" néven. Szóval: fogj egy érmét, fej vagy írás algoritmust futtass le vele, csak annyira kell odafigyelni hogy az eredmény tetszik-e vagy az ellenkezőjének jobban örültél volna, ez segít eldönteni hogy tulajdonképpen mit is akarsz csinálni, az érmefeldobás eredményét utánna bátran figyelmen kívül lehet hagyni.

2006. március 4.

Korai meg a franciák

Ez a csütörtök esti kis koncert elég egészséges volt. A Kaophonic főleg tradicionális hangszerekkel játszott, nagyon jó arc együttes, van bennük lendület. Tetszett hogy mindent beleadtak a zenébe, sikerült is megmozgatniuk a közönséget. Helyenként viszont valahogy megszakították a lendületet, ami kár szerintem, még ha tradícionálisan meg is kell szakítani :) Az egész A38 tele volt amúgy franciákkal.

Szóval a Kaophonic felkerült a beszerzési listámra. A korai öröm is nagyon jó volt. Szerintem elszarták a hangosítást amúgy.

Tej

Ez jó volt. Jövök haza túráról, kezemben egy doboz műzli és tej, Kálvin téren ahogy feljövök a metróból az alkesz hajlesznő utánnamszól hogy "A tejet elfogadnám". Ugyebár elkerülendő azt a gyanút hogy a hajleszek csak pénzt akarnak. Igazán rendes tőle hogy megenné helyettem az ebédemet, örülök hogy nem adná el a tejet hogy alkoholt vegyen az árán. De azért mégiscsak én ettem meg :-D Azt hiszem kicsit rosszul kommunikálta le a dolgot, például elösször megkérdezhette volna tudok egy pár forinttal segíteni és csak aztán fogadni el az ebédemet ha már felajánlottam. Na igen, alapvetően ez itt a probléma, ha egyszerűen csak előadnák hogy ők éhesek és nincs hol megpihenjenek, annélkül hogy leköpködnének embereket meg beléjük kötnének, akkor lehet több jönne a konyhára lejmolásból bármelyiküknek. Komoly tudományág ez a marketing ám.

Na, a mai napban eddig volt egy lazítós kirándulás a budai dombok közt, csak megfigyelőként, meg egy cefet nagy futás a cici centerig utánna. Nagyon jó érzés volt a szar aljaburzsujon átgázolni bakancsban, sáros lábszárvédővel. Én vagyok az akitől a szüleim óvni próbáltak.

2006. március 3.

Mit kell tudni a T-Virusról?

A T-Virus verbális úton terjed és az emberek agyát támadja meg. A kép csak szemléltető jellegű, valójában a T-Virus rózsaszin :)

2006. március 1.

Árammal vert rángó szárnyak

Sokmindenen gondolkodtam ma. Sok olyan dolgon amin igazából fölösleges meg máson kellene gondolkodni, például ezeken a csodálatos matematikai dolgokon amik valahogy megpróbálnak befurakodni az ember agyába. A nap mondása a programozás elméletének atyaóristenétől:

"Ja, nem tudnak kötni? Pedig valamihez érteni kellene!"
Holnap, A38, Korai Öröm koncert egy francia kisérőegyüttessel. A villany-tibet stílus nagy képviselői.