The Atomic Cafe

Ma megnéztem egy filmet a fenti címmel a 80-as évekből. Pihenésképp... Az alkotók semmi mást nem csináltak csak feltúrták az amerikai archívumokat katonai reklámok, híradások és más felvételek után kutatva, aztán időrendbe tették és megvágták, kész a film. Semmi komment, semmi keverés.
Például van benne egy pár felvétel az említett Castle Bravo teszt útóhatásairól a Bikini zátony lakosságával. Nem akármilyen sugárdózist kaphattak, az arcuk és a bőrük mintha összeégett volna, a hajuk kihullott, másokon rettenetes elváltozások és daganatok.
Aztán a saját katonáikat hajtották bele egy atomrobbanásba. Villanás, gombafelhő, lökéshullám, az emberek előugrálnak és célbaveszik a területet úgy 2-3 kilóméterrel elöttük amit vastag, kavargó, forró radioaktív por fed, elrohannak hogy legyőzzék a képzeletbeli ellenséget -ami valahogy túlélte az atombombát- miközben beszereznek egy valódi sugárfertőzést. A malacok is kiveszik a harcból a részüket, ipari mennyiségben telepítik őket a robbanás helyszinére, aztán a félig elégett jószágokat teherautókra dobálják, még van amelyik mozog.
Közben elhangzanak ismerős szövegek a kommunistaellenes reklámblokkban: Miért nem mennek el egy olyan országba ahol kommunizmus van? Miért nem tudja mindenki pont azt gondolni amit én? Nem olyan nehéz,
A gyerekeket meg az asztal alá bujtatták az atombomba elől. A reklámok se változtak semmit, abban nem mutattak összeégett embereket.